HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-06-13 15:50:34
A+ a- print this page



Ne szóljuk le a másikat, kövessük a szelídség törvényét – buzdított a Szentatya csütörtök reggeli szentmiséjén



Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy odafigyeljünk azokra a megjegyzésekre, amelyeket másokról teszünk – állapította meg Ferenc pápa csütörtök reggel a Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén. Homíliáját spanyol nyelven mondta, mert az Olaszországhoz és a FAO-hoz, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetéhez rendelt argentin nagykövetségek és a konzulátus személyzete volt jelen a szertartáson. „Február 26-a óta nem mutattam be szentmisét spanyolul és most ez nagyon jól esett nekem” – vallotta meg a pápa. Majd köszönetet mondott a mise résztvevőinek azért, amit hazájukért, Argentínáért tesznek.

„Igaz voltotok múlja felül a farizeusokét” (vö. Mt 5,20-26). Ferenc pápa homíliájában ebből a buzdításból indult ki, amellyel Jézus fordult tanítványaihoz. Ezek a szavak a Nyolc Boldogság és azok után következnek az Evangéliumban, amelyekben Jézus hangsúlyozza: nem a törvény megszüntetéséért jött, hanem azért, hogy beteljesítse azt. A Szentatya ezzel kapcsolatban megállapította: Jézus reformja törés nélküli, reform a folytonosságban, amely a magtól kezdve a gyümölcsig tart. Az, aki belép a keresztény életbe, másokénál magasabbrendű elvárásokkal, nem magasabbrendű előnyökkel találkozik. Jézus megemlít néhány ilyen elvárást és különösen érinti az embertársakkal való negatív kapcsolat témáját. Az, aki megszól valakit, megérdemli, hogy pokolra jusson – mondja Jézus. Ha saját szívünkben van valami negatív testvérünk irányába, akkor valami nem jól működik és meg kell térnünk, meg kell változnunk – mutatott rá Ferenc pápa, majd hozzátette: a harag sértés testvéred ellen, olyasvalami, ami a halál felé vezet, megöli őt. Ezt követően utalt a latin hagyomány csodálatos "kreativitására", az epithetonok, a csúfoló jelzők feltalálására. Amikor ez az epitheton barátságos, az rendben van. Amikor azonban nem ilyen, hanem a sértés, a másik leszólásának egy formájaként jelenik meg, akkor baj van.

Nincs szükség pszichológushoz fordulni ahhoz, hogy megértsük: amikor valaki leszólja a másikat, az azért van, mert ő maga nem tud növekedni és arra van szüksége, hogy lealacsonyítsa a másikat, hogy valakinek érezhesse magát – állapította meg Ferenc pápa. Ez egy nagyon ronda mechanizmus. Jézus teljes egyszerűséggel hangsúlyozta, hogy ne mondjatok rosszat egymásról. Ne szóljátok le és ne minősítsétek le a másikat. Azért ne tegyétek ezt, mert végülis mindannyian ugyanazon az úton járunk, amely a vég felé visz. Tehát, ha valami nem megy testvéri úton, akkor mindannyian rosszul végezzük: az is, aki sérteget és az is, akit sértegetnek – figyelmeztetett a Szentatya. Ha valaki nem tud uralkodni nyelvén, elveszik, és az agresszivitás, amivel Káin fordult Ábel felé megismétlődik a történelem során. Nem arról van szó, hogy gonoszok vagyunk, hanem gyengék és bűnösök. Ezért úgy gondoljuk, hogy sokkal egyszerűbb elrendezni a helyzetet egy sértéssel, egy hazugsággal, egy rágalommal, ahelyett, hogy jó dolgokkal oldanánk meg – mondta a pápa.

Azt kérem az Úrtól, hogy adja meg mindannyiunknak a kegyelmet, hogy jobban odafigyeljünk a nyelvünkre arra vonatkozóan, hogy mit mondunk másokról. Egy kis bűnbánat ez, de jó gyümölcsöket hoz – tette hozzá. Előfordul, hogy az ember éhes marad, és azt mondja: Kár, hogy nem kóstoltam bele egy jó megjegyzésbe a másik ellen. Azonban hosszú távon ez az éhség gyümölcsöt hoz és jót tesz nekünk. Ezért kell kérnünk az Úrtól ezt a kegyelmet, hogy életünket összhangba hozzuk az új Törvénnyel, amely a szelídség, a szeretet, a béke törvénye, és hogy visszanyessük egy kicsit a nyelvünket és a megjegyzéseket, amelyeket mások irányába teszünk illetve a kirohanásokat, amelyek sértéshez és gyors haraghoz vezetnek. Az Úr adja meg mindenkinek ezt a kegyelmet! – kérte a Szentatya.

Végül Ferenc pápa köszönetet mondott az Úrnak azért a szerencsés egybeesésért, hogy Sviatoslav Shevchuk, az ukránok nagyérseke, aki Buenos Aires-ben volt püspök, éppen Rómában van a szinódusi főtitkárság megbeszélése alkalmából. Ennek köszönhetően is részt vehetett velünk együtt ebben a kis argentin nosztalgiázásban.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések