HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-06-16 17:58:44
A+ a- print this page



„Igen az életnek, nem a bálványoknak” – Ferenc pápa miséje vasárnap a Szent Péter téren az „Élet napján”



Vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor Ferenc pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter téren százezer hívő jelenlétében az „Élet napján”. Az „Evangelium vitae” kétnapos eseménysorozatát Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának elnöke kezdeményezte a Hit Éve keretében. A római találkozókra azok jöttek el a világ minden tájáról, akik számára az élet szent, Isten ajándéka, de amely mégis oltalomra, védelemre szorul. A római életvédő események résztvevői azok, – tájékoztatott a mise kapcsán Fisichella érsek - akik számára mindig fontos a szolidáris, testvéri jelenlét és szolgálat az egyedül hagyott gyermekek, elhagyott asszonyok, a súlyos betegek és a mozgássérültek mellett.

Ferenc pápa homíliájában a következő három témát érintette: az élő Isten az Élet forrása, a Szentlélek az Élet megtartója és végül az Isten követése az Életre vezet bennünket.

Elsőként a Dávid király házasságtöréséről szóló történetet elemezte a pápa Sámuel második könyvéből. Rámutatott, hogy a Biblia feltárja nekünk az emberi dráma minden valóságát, a jót és a rosszat, a szenvedélyt és a bűnt, a következményeivel együtt. Amikor az ember önmagát állítja, bezárul önmagába és Isten helyébe képzeli magát, akkor valójában saját halálának magvait veti el. A dávidi vétek hazugsággal is párosul, de Istent nem lehet becsapni. Dávid vétkezett az élet ellen, tette a halál műve. A próféta szavára azonban megvallja vétkét és Isten megbocsát neki. Az Isten – mondta a pápa - élő Isten, az Isten az Élet forrása, aki a teremtéskor életet lehel az emberbe. Ez a lehelet tart fenn bennünket életünk útján. Igaz tehát Istennek Mózeshez intézett szava: Ő Ábrahám, Izsák és Jákob, az élők Istene. Ferenc pápa a tízparancsolat adományára utalt, mely az „igen” himnusza az Istenre!

Az evangéliumhoz fűzött magyarázatában a pápa a Jézus lábát megmosó bűnös asszony történetében Isten művére mutatott rá, melyben Jézus tettei és szavai által mindig Isten életét hozza el az embernek. A bűnös asszony, akinek közelségét az Úr elfogadta, megtapasztalja Isten irgalmát, bocsánatot nyernek a bűnei: elkezdődik benne egy új élet. Az élő Isten irgalmas! A pápa kérésére a hívek vele együtt fennhangon ismételték többször is: „Az élő Isten irgalmas!” Ezt az új életet tapasztalta meg Pál apostol és erről beszél a mise szentleckéje is. Az Istennek az életébe a Szentlélek vezet el bennünket, így lesz a keresztény lelki ember, aki nem a felhők felett jár, hanem a hétköznapi életben Isten szándéka szerint él a Lélek sugallatára. Ettől lesz az élete reális és termékeny.

Harmadik szempontként a pápa az Isten irgalmasságára mutatott rá. Jézus hozza el nekünk Isten életét, melyet a Szentlélek tart fenn bennünk. Szabadságunkban azonban sokszor nem az életet választjuk, hanem az életet akadályozó ideológiák, az önzés, az érdek, a hatalom kísértése jegyében nem fogadjuk el az élet evangéliumát. Végső értelemben az élő Istent emberi és múlékony bálványokkal helyettesítjük. A zsoltáros bölcsessége azonban figyelmeztet bennünket: Az Úr törvénye igaz, megörvendezteti a szívet. Ez a törvény Isten irgalmassága, mely életet ad nekünk. „Mondjunk igent Istennek, aki szeretet, élet és szabadság!” – kérte a pápa, végül megint a hívekkel együtt ismételte el legfőbb üzenetét: Az élő Isten irgalmas!

Külön érdekessége volt a szentmisének a legendás Harley-Davidson motorosok jelenléte. Az utóbbi napokban, a főleg európai országokból összesereglett „szelíd motorosok” valósággal ellepték az Örök Várost és a nagy zajjal berregő motorosok színes karavánja magára vonta a figyelmet. Éppen 110 évvel ezelőtt alapították az USA Wisconsin államában a gyárat, mely minden válságot átvészelve a mai napig nagy népszerűségnek örvend. A Harley-Davidson szövetség külön kéréssel fordult a Vatikánhoz, a pápa áldását kérve a motorosokra. Az óriási motorkerékpárok a Via della Conciliazione két oldalán sorakoztak fel nagy rendben gazdáikkal együtt és Ferenc pápa a mise előtt a térről kifordulva közéjük is elment, hogy szeretettel köszöntse a „motoros nehéz-fiúkat”.

(vl)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések