HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-06-19 17:02:35
A+ a- print this page



A vatikáni igazgatási elöljárók találkozója a Gazdasági Ügyek Prefektúrájának szervezésében



Szerdán délelőtt került sor a találkozóra, amelyen a különböző vatikáni dikasztériumok és a Szentszékhez tartozó intézmények felelősei vettek részt a püspöki szinódus régebbi termében a Vatikánban. Jelen volt a Prefektúra személyzete, akiket nemzetközi revizorok, könyvvizsgálók kísértek el az ülésre. Múlt év decemberében már sor került egy első találkozóra, amikor a Prefektúra új szabályzatát mutatták be. Hat hónapon belül újabb hasonló ülést tartanak majd – tájékoztat P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő.

A pápa rövid köszöntőjének felolvasása és Versaldi bíboros bevezetője után egy érdekes egyezményt mutattak be, amelynek értelmében a Santander bank a Prefektúra rendelkezésére bocsátja kiterjedt kapcsolati hálózatát, amelyet a nemzetközi egyetemi világgal tart fenn a képzésre vonatkozó ismeretek és erőforrások terén.

Angelo Becciu érsek, helyettes-államtitkár is felszólalt a találkozón köszöntő és bátorító szavakat közvetítve. Vallejo Balda prelátus, a Szentszék Gazdasági Ügyei Prefektúrájának helyettese és Fralleoni főkönyvelő egymás után beszédet mondtak, amely során elmagyarázták a Prefektúra konszolidált mérlege elkészítésének történeti fejlődését, valamint azt, hogy milyen fontos az előzetes költségvetések megfelelő összeállítása a gazdasági adminisztráció irányítása számára.

Információkat adtak a konszolidált mérleg előkészítése terén elért előrelépésekről. A mérleg nem korlátozódik csupán a Kúria és Vatikán Városállam két specifikus területére, hanem kiterjed azokra a pasztorális és karitatív tevékenységekre is, amelyek a Szentszékhez tartoznak.

A kérdéses mérlegeket dokumentált és részletes formában mutatják majd be a Bíborosi Tanács következő ülésén, amelyen tanulmányozzák a Szentszék szervezeti és gazdasági problémáit. Az ún. „Tizenötök Tanácsa” a szokásnak megfelelően július elején ül össze.

A szerda reggeli vatikáni találkozón további felszólalásokra is sor került, a résztvevők kérdéseket tettek fel. A nemzetközi revizorok is beszédet mondtak. Jelenlétüket és részvételüket nagyra értékelték a jelenlevők – zárul a szentszéki szóvivő jegyzéke.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések