HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Pápai kihallgatások és Úrangyala imádság  >  2013-07-07 18:20:14
A+ a- print this page



Ne féljetek az örömtől. Öröm és bátorság! – hangsúlyozta a vasárnapi Úrangyala alkalmával a pápa



Csodálatos nyári napsütésben került sor a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel a szokásos vasárnap déli Úrangyala imádságra, amelyet a pápai lakosztály dolgozószobájának ablakából mondott el a Szentatya. A Mária-imádság előtti rövid beszédében megosztotta örömét a jelenlévőkkel, hogy szombaton és vasárnap délelőtt is találkozott a Hit évében rendezett különleges zarándoklat résztvevőivel, ez alkalommal szeminaristákkal, novíciusokkal és novíciákkal. Azt kérte, hogy imádkozzanak a fiatalokért, hogy a Krisztus iránti szeretet egyre jobban megérlelődjön életükben és váljanak Isten országának igaz misszionáriusaivá.

Ezt követően a vasárnapi Evangéliumból indult ki elmélkedésében. Hangsúlyozta, hogy Jézus nem egy elszigetelt misszionárius, nem egyedül akarja beteljeseíteni küldetését, hanem bevonja abba tanítványait is. A 12 apostolon túl másik 72-t hív és elküldi őket kettesével a falvakba, hogy hirdessék, elközelgett az Isten országa. Jézus nem egyedül akar cselekedni. Azért jött, hogy elvigye Isten szeretetét a világba és a szeretetközösség, a testvériség stílusával akarja azt hirdetni. Ezért alakít ki azonnal egy tanítványokból álló közösséget, amely missziós közösség. Rögtön a misszióra, az elindulásra tanítja őket.

Majd a Szentatya figyelmeztetett: a cél nem a szórakozás, hogy közösen eltöltsék az időt, hanem hogy hirdessék Isten országát. És ez sürgős, ma is! Nem lehet vesztegetni az időt beszélgetéssel, nem kell mindenki egyetértését várni, hanem menni kell és hirdetni az Evangéliumot. Mindenkihez el kell vinni Krisztus békéjét és, ha nem fogadják be, akkor is tovább kell haladni. A betegekhez a gyógyulást kell elvinni, mert Isten meg akarja gyógyítani az embert minden rossztól. Hány misszionárius teszi ezt! Életet, egészséget, vigaszt vetnek el a világ perifériáin. Ez nagyon szép! Ne magunkért éljünk, hanem azért, hogy elmenjünk és jót tegyünk! Sok fiatal van ma jelen itt a Szent Péter téren – állapította meg Ferenc pápa. Gondoljatok erre és tegyétek fel magatoknak a kérdést: Jézus arra hív engem, hogy kilépjek magamból és jót tegyek? Azt kérdezte tőlük a pápa, hogy bátrak-e ahhoz, hogy meghallják Jézus hangját? Szép dolog misszionáriusnak lenni! – hangsúlyozta.

Majd visszatérve a napi Evangéliumra a Szentatya így folytatta: Ki ez a 72 tanítvány, akiket Jézus elküld maga előtt? Kit képviselnek? Ha a 12 az apostolokat jelenti és a püspököket is képviseli, akkor a 72 lehet a felszentelt papok, diakónusok, de tágabb értelemben az egyházban szolgálók, a katekéták, a világi hívek, akik elkötelezik magukat a plébániai missziókban, vagy akik a betegekkel, a különböző hátrányokkal élők és peremre szorultakkal dolgoznak, de mindig az Evangélium misszionáriusaiként, a közelgő Isten országa sürgősségével. Mindenki legyen misszionárius, mindenki hallja meg Jézus hívó szavát és menjen, hirdesse Isten országát! – kérte a pápa.

Az Evangélium azt mondja, hogy a 72 örömmel telve tért vissza küldetéséből, mert megtapasztalta Jézus Nevének erejét a gonosz ellen. Jézus megerősíti ezt: ezeknek a tanítványoknak Ő ad erőt, hogy legyőzzék a gonoszt. Majd Jézus hozzáteszi: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.'' (Lk 10,20) Nem szabad dicsekedni, mintha mi lennénk a főszereplők. A főszereplő csak is az Úr! A főszereplő csak is az Úr kegyelme! Ő az egyedüli főszereplő!
Kedves barátaim! Az öröm – hangsúlyozta a pápa. Ne féljetek az örömtől! Attól az örömtől, amelyet az Úr ad nekünk, amikor hagyjuk, hogy belépjen életünkbe. Hagyjuk, hogy belépjen életünkbe és hívjon, hogy kilépjünk magunkból és elmenjünk az élet perifériáira és hirdessük az Evangéliumot. Ne féljetek az örömtől. Öröm és bátorság! – összegezte beszédét a Szentatya az Úrangyala imádság előtt.

A Mária-imát követően Ferenc pápa a hívekhez fordulva emlékeztetett, hogy pénteken jelent meg a Lumen fidei (A hit fénye) k. a hit témájával foglalkozó enciklika. A Hit évére kezdte el XVI. Benedek pápa ezt az enciklikát, amely követi a szeretetről és a reményről szóló előző kettőt. Átvettem ezt a szép munkát és befejeztem. Örömmel ajánlom Isten népének figyelmébe. Mindenkinek különösen ma szüksége van arra, hogy a keresztény hit lényegéhez eljusson, elmélyítse és összevesse azt a jelenlegi problémákkal. Úgy gondolom, hogy ez az enciklika, legalábbis egyes részei, hasznos lehet azoknak is, akik keresik Istent és az élet értelmét – tette hozzá Ferenc pápa. Majd Szűz Mária, a hit tökéletes ikona kezeibe ajánlotta az enciklikát, hogy az Úr akaratának megfelelő gyümölcsöket hozzon.

Végül a hívekhez fordulva külön köszöntötte a római egyházmegye fiataljait, akik készülnek a Rio de Janeiro-i Ifjúsági Világtalálkozóra. Megjegyezte, hogy ő is készül rá. Haladjunk együtt a hit e nagy ünnepe felé. Szűz Mária kísérjen bennünket és ott találkozunk! Majd szép vasárnapot és jó ebédet kívánt mindenkinek!

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések