HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Apostoli utazások >  2013-07-23 18:36:16
A+ a- print this page



Bertone bíboros bemutatta az Ifjúsági Világtalálkozó érméjét: a rendkívüli napok „fizikai” emléke



„Egy fémbe vésett emlék” – így határozta meg a vatikáni bíboros államtitkár az emlékérmét, amelyet a brazil pénzverde készített. Kedden került bemutatásra ünnepi ceremónia keretében Sumaréban, a riói érsek rezidenciáján, ahol Ferenc pápa is megszáll ezekben a napokban. Az időjárási körülmények miatt nem a Corcovado-hegyen a Megváltó Krisztus szobornál tartották meg a rendezvényt az előre tervezettekkel ellentétben.

A medál egyik oldalán Ferenc pápa mosolygós arca látható, a másikon a Rio de Janeiro-i Szent Sebestyén székesegyház és az Aparecidai Miasszonyunk bazilika képe.

Bertone bíboros rövid beszédében kiemelte: az érem lehetővé teszi, hogy „fizikailag” is megőrizzük azokat az érzéseket, amelyek az első latin-amerikai pápa nemzetközi útjához kapcsolódnak. Ez egy okkal több, hogy hálával éljük meg ezeket a történelmi napokat Brazíliában. Idézve Ferenc pápa megérkezésekor mondott szavait, hangsúlyozta, hogy „a fiatalság egy ablak, amelyen keresztül a jövő lép be a világba”. Éppen azért, mert mindannyian egy jobb világot szeretnénk, fontos, hogy a fiatalokra építsünk. Ferenc pápa képét látva az érmén arra kapunk meghívást, hogy ezekben a napokban a hozzánk intézett szavai bevésődjenek elménkbe és szívünkbe.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések