HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Apostoli utazások >  2013-07-27 12:34:16
A+ a- print this page



„Soha többé erőszakot, csak szeretetet” - Megható találkozás a pápa és nyolc börtönbüntetését töltő fiatal között



P. Federico Lombardi SJ, a vatikáni sajtóterem igazgatója rövid tájékoztatót tartott az újságíróknak az eseményről, amelyre július 26-án, pénteken délelőtt került sor az érseki rezidencián. Hat fiú és két lány részesült abban a kiváltságban, hogy Ferenc pápával személyesen találkozhatott. Az Ifjúsági Világtalálkozó trikóját viselő fiatalok a Szentatyát körbe véve foglaltak helyet. Az eseményen résztvevő fiatalkorúak bírája háláját fejezte ki az egyháznak a börtönpasztorációban való elkötelezettségéért és hozzátette, hogy valószínűleg a jövő héten ezek a fiatalok kegyelemben részesülnek.

A börtönbüntetésüket töltő fiatalok megkérték a pápát, hogy áldjon meg néhány magukkal hozott tárgyat, majd egy közös fénykép is készült, amelyet a Szentatya kézjegyével látott el.

Az egyik lány elénekelt egy külön a pápának komponált dalt, majd fogolytársai nevében felolvasott egy levelet. Végül egy zsákból elővettek egy hatalmas polisztirolból készült rózsafüzért egy nagy kereszttel, amelyre a következő szavakat írták: „Candelaria soha többé”. A szavak arra a razziára utalnak, amelyet a rendőrség húsz évvel ezelőtt, 1993. július 23-án tartott Rio de Janeiro-ban és amelynek során megöltek 11 utcagyereket, akik a Candelaria templom előtt aludtak. A pápa imádkozott a rózsafüzér előtt, majd erőteljesen megismételte: „Soha többé erőszakot, csak szeretetet, soha többé erőszakot, csak szeretetet!” Közösen elimádkoztak egy Miatyánkot, majd a pápa kérte a fiatalokat, hogy imádkozzanak az erőszak áldozataiért. Arra bátorította őket, hogy tekintsenek a jövőbe és többször elismételte, hogy imádkozzanak érte. Nagyon megható találkozás volt – mondta Lombardi atya. Azt mutatja, hogy a pápa az Ifjúsági Világtalálkozón sem feledkezik meg a bebörtönzöttekről. A szentszéki szóvivő még hozzátette: Ferenc pápa mindig is közel érezte magát a börtönlakókhoz és továbbra is tartja a kapcsolatot argentínai foglyok egy csoportjával, akiket kéthetenként felhív telefonon.

(vm)






Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések