HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Kultúra és társadalom >  2013-07-31 14:40:59
A+ a- print this page



Teilhard de Chardin elővételezte a globalizációt - Szabó Ferenc SJ jegyzete



RealAudioMP3 Ezzel a címmel közölt tanulmányt az Osservatore Romano 2013. július 3-i számában Fiorenzo Facchini, vázolva a jezsuita tudós – paleontológus - és gondolkodó nézetét a fejlődés összpontosuló irányáról, a planétizáció és szocializáció jelenségéről és az emberi jövő távlatairól. Most e tanulmányból kiindulva P. Szabó Ferenc jobban megvilágítja a nagyon is időszerű kérdéskört.


A globalizációt itt most nem gazdasági, hanem társadalmi-kulturális szempontból vizsgálom. A globalizáció meghatározása röviden: a mai világ népeinek egyre növekvő kapcsolatrendszere és kölcsönös függése: az áruk, a tőke, az emberek és az információ áramlását álladóan gyorsítja a technológiai fejlődés.

Pierre Teilhard de Chardin (1881-1955) élete vége felé egyre inkább a „planetizáció” világjelensége felé fordítja figyelmét. Már 1945-ben Pekingben részletesebben foglakozik az evolúció utolsó szakaszával, a szocializációval és az azt követően kirajzolódó új jelenséggel, a planétizációval. Az egyetemes világfejlődés jelenségét vizsgálva sokszor megfogalmazta a növekvő centro-komplexitás/tudat” törvényét, az evolúció paraméterét, amelyet így írt le: az evolúció során az anyag egyre bonyolódik, eljut egészen az emberi agyig, és vele párhuzamosan növekszik a tudat (a létezők benseje, belső energiája) egészen a gondolkodásig, az ember öntudatáig, miközben küszöböket lép át. De a gondolat megjelenésénél nem áll meg a fejlődés, hanem a szellem szférájában (a nooszférában) folytatódik a koncentráció, az összpontosulás, amelyet Teilhard ”teremtő egyesülés”-ként értelmez.

A nooszféra - a kommunikáció technikájának rohamos fejlődésével - megsokszorozza „idegszálait”, összeszorítja hálóját. A planetizáció külső oldalával egy időben növekszik a belső „hőmérséklet”, a gondolat intenzitása, az együtt-gondolkodás, így a közös reflexió maximumára lendül. Az „evolúció szelleme”, vagy a „Föld Szelleme” interiorizál és perszonalizál. A személyesedés eredménye a nagyobb szabadság és szeretet. Nem kollektivizmusról van szó, ahol az egyedek beolvadnak a névtelen kollektívumba. A totalitárius társadalom elrémiszt bennünket - hangsúlyozta Teilhard -, mert érezzük, hogy automatikusan magával hozza személyiségünk megcsonkítását. Valójában az igazi személyi közösség differenciál. A kommunikáció révén létrejöhet tehát a kommúnió, a személyek szeretetközössége: ha elmélyül a párbeszéd, ha megvalósul a „tudatok kölcsönössége” és az ajándékok cseréje, ha ledőlnek az önzés válaszfalai. Ez lenne az eszmény!

Tudjuk, hogy messze vagyunk ettől, naponta tapasztaljuk a globalizáció előnyei mellett hátrányait: a pénz- és hatalomvágy, a gyűlölködés és az erőszak különféle megnyilvánulásai szaggatják a társadalmakat, az igazságtalanságok szerte a világon mérhetetlen szenvedést okoznak az ártatlanoknak, kicsiknek. A „szeretet civilizációja” nem száll le készen a mennyből, azt nekünk kell megvalósítanunk egy felsőbb erő, a kegyelem segítségségével.

A fejlődés Teilhard szerint (és hitünk szerint) természetfeletti szinten, Krisztus Testében, az Egyházban folytatódik. Teilhard de Chardin Krisztus Testének növekedését nevezi „krisztogenezisnek”. „Egyetemes Krisztus”-a nem más, mint a Máriától született, a kereszten meghalt és feltámadt Jézus Krisztus, aki most már megdicsőült emberségében a világmindenség Ura (Pantokrátor), akinek mindent össze kell foglalnia, (Ef 1), és visszavinnie az Atyához, hogy „Isten legyen minden mindenben” (1Kor 15, 28).
Teilhard de Chardin nem volt utópista, nem naivan optimista, hanem keresztény hitből fakadó reménységgel vallotta, hogy „új ég és új föld” lesz. (Jel 21, 1kk.) Gyakran hangsúlyozta: az egyesülés csak akkor jöhet létre, ha a „transzcendens Ómega”, a feltámadt Krisztus Lelke „amorizálhatja”, szeretettel hatja át ezt a kavargó, megosztott, viszályoktól és háborúskodásoktól széttépett, szabadságra és békére sóvárgó emberiséget. Csak ha a teremtő Lélek szívünkbe árasztja az isteni szeretetet (vö. Róm 5, 5; 8, 14-15; 13, 8-10), akkor valósulhat meg az átalakulás a neki szabadon megnyíló szívekben. Az „egyetemes konvergencia” „felsőbb Tűzhelye” viszi végbe a divinizációt, az átistenítítést. De ehhez nekünk is közre kell működnünk, humanizálni a világot, megnyílni a Léleknek. A humanizált világot, az emberi erőfeszítéssel előkészített nagy ostyát, Krisztus Lelke változtatja át istenivé.

Teilhard-nak a „Mise a világ felett” című misztikus elmélkedésére, és az előbb említett híres hasonlatára utalt XVI. Benedek 2009. július 27-én, az aostai székesegyházban tartott homíliájában: „Ez Teilhard de Chardin nagy víziója: végül majd igazi egyetemes liturgiánk lesz, amikor a világmindenség átalakul élő ostyává.”




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések