HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Vallás és párbeszéd >  2013-08-05 16:27:06
A+ a- print this page



„Soha többé háborút! Soha többé atombombát!” – Peter Turkson bíboros hirosimai látogatatása



A Iustitia et Pax Pápai Tanács elnöke augusztus 5-e és 9-e között Japánban tartózkodik és részt vesz az ország főpásztorainak kezdeményezésében, amely minden egyházmegyére kiterjed: „Tíz nap a békéért” – ezzel a mottóval emlékeznek az 1945. augusztus 6-án Hirosimát, majd 9-én Nagaszakit sújtó atombomba támadás áldozataira.

Augusztus 5-én, hétfőn Turkson bíboros szentmisét mutatott be Hirosima székesegyházában. Homíliájában a Feltámadt Krisztusról elmélkedett, aki az erőszakot békévé alakítja át. Amikor megjelenik tanítványainak, a béke szavával köszönti őket, nem tesz nekik szemrehányást hűtlenségük miatt. Megmutatja nekik kéz- és oldalsebeit. Teste, amely elszenvedte az emberi kegyetlenséget és erőszakot, ugyanaz, amely feltámadt és megdicsőült. Krisztushoz hasonlóan a hívek is szolgálják a kiengesztelődést és a békét – hangzott a bíboros kívánsága. Kedden Turkson bíboros vallásközi találkozón vesz részt buddhistákkal, sintoistákkal és protestáns felekezetek tagjaival.

Augusztus 7-én, szerdán Nagaszakiban a vallásközi párbeszédet, világbékét előmozdító központ vendége lesz. Csütörtökön Nagaszaki Ground-Zero emlékparkjában vallásközi szertartást tartanak. A Iustitia et Pax Pápai Tanács elnöke nem csak az elhunytakért, hanem azokért is imát mond a megemlékezésen, akik még testükben hordozzák a radioaktív sugárzás következményeit.

Augusztus 9-én a bíboros Nagaszakiban mutat be szentmisét a világ békéjéért.

(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések