HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-08-27 19:59:46
A+ a- print this page



Pápai névnap a Szent Efrém kórussal



RealAudioMP3 - stúdióbeszélgetés Horváth Zoltán atyával, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosával

A Szentatya első pápai névnapját, Szent Ferenc emléknapját október 4-t az olasz szent közbenjárásával a pápáért felajánlott szentmisével ünneplik meg a terézvárosi plébánián, megválasztására emlékezve, amikor azt kérte mindenkitől, hogy imádkozzanak érte. A szertartáson a Szent Efrém kórus Ariel Ramírez argentin zeneszerző Missa criolla c. miséjének a tételeit adja elő. Ezzel utalnak arra, hogy a Szentatya Argentínából jött. Ugyanakkor az is a cél, hogy Assisi Szent Ferenc napján minél többen összegyűljenek, hogy teljesítsék a pápa kérését - mondta többek között a kezdeményezésről Zoltán atya.

Az interjúban beszámolt még azokról a tevékenységekről, amelyeket a plébánián folytatnak annak érdekében, hogy megvalósítsák Ferenc pápa gyakori felszólítását, miszerint ki kell lépni önmagunkból, a plébánia és a templom falai közül és el kell indulni a lét perifériáin élők felé.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések