HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-09-01 15:54:22
A+ a- print this page



A XX. század konvertitái – P. Szabó Ferenc SJ sorozata



RealAudioMP3 Francis Jammes (1878-1938) költő megtérése.
Francis Jammes költő egész életét Dél-Franciaországban, a Pireneusok tövében töltötte: Orthezben, majd Hasparrenben. A szimbolizmus utolsó képviselője volt. Egyszerűsége, naivsága feltűnést keltett az irodalomban: a mindennapok egyszerű örömeit énekelte, a szelíd állatokat és virágzómezőket. Paul Claudel befolyására tért a katolikus hitre 1905-ben: ezután vallásos ihlete sem változtatott lírai stílusán.

(…) „Istenem, ím az élet most újra kezdi szépen,
mint tegnap s azelőtt s annyiszor már.
Mint ez a pilleraj, mint ezek a munkások,
és mint ez a napot habzsoló víg tücsök,
vagy a rigó a lomb fekete hűvösében,
hadd folytassam, Uram, én is életemet,
olyan egyszerűen, ahogyan csak lehet.”

(Imádság egyszerűségért, Rónay György fordítása)

1868-ban született katolikus családban. Édesapja adóhivatali tisztviselő volt. Francis gyermekkorában nincs semmi különös, jámbor gyermek volt, boldogan időzött a templomban. Bordeaux-ban 1887-ben befejezi a gimnáziumot. Ezekben az években születnek első versei. Elküldi őket Pierre Lotinak és André Gide-nek. Serdülő korában már nem gyakorolja vallását. Katolikus hitét nem őrzi meg, de mindig él benne a vallásos érzés és a homályos hit Istenben, a földi szépségek teremtőjében. Orthezben adja ki első verseit. Érzéki költő. Ő maga önmagát jellemezve írja: „a pogány és katolikus faun.” 1895-től tíz éven át – részben Gide égisze alatt – költészetében az érzékiséget a vallásossággal vegyíti.
Ebben az időben megismerkedik egy szép, robusztus zsidó lánnyal, „egy vadóccal, aki csípős, akár a bors”. Francis a „Mamore” („Szerelmem”) nevet adja neki. Ez a nő köti le minden gondolatát, érzelmét. Édesanyjának egy idő után sikerül meggyőznie fiát, hogy szakítson a lánnyal, akit nem vehet feleségül. 1898-ban szakítanak, de Francis nem felejti szerelmét, elégiáit „Mamore” emléke sugallja:
Midőn szívem kihűl, csak szánakozzatok.
Eltűnik, mint a pisztráng a kéklő vízesésben,
eltűnik, mint az égen villanó csillagok,
s miként az esti lonc illata oly szelíden.

Első nagy könyve: A hajnali Angelustól az esti Angelusig 1898-ban már olyan előszóval jelenik meg, amely hitvallásnak is beillik: „Istenem, Te kiszólítottál az emberek közül. Íme, itt vagyok. Szenvedek és szeretek. Azon a hangon szóltam, amelyet Tőled kaptam. Azokat a szavakat írtam le, melyeket Te tanítottál meg anyának és apámnak, s melyeket ők továbbadtak nekem. Úgy járom az utat, mint egy fejét lehorgasztó teherhordó szamár, amelyet a gyermekek kicsúfolnak. Oda megyek, ahova akarod, és amikor akarod. Az Angelus zeng.”
Jammes már az Egyház küszöbén van, de ekkor még nem tudja, hová kell mennie Isten akaratából. Később emlékirataiban megvallja: „Isten türelmes volt hozzám. Azt akarta, hogy egy napon visszatérjek Hozzá, még a képtelen vakmerőségemből fakadó megaláztatások árán is.
A kankalinok gyásza c., 1898 és 1900 között írt versei különös melodikus formában hirdetik a szeretetet és a hitre való törekvést. De kísérti a „Dél démona”, még nem él hite szerint. Új szerelem keríti hatalmába. Francis feleségül akarja venni a nőt, de szülei nem egyeznek bele. Sötétség borul rá, „ez a nyugtalan, kábult állapot, ez az undorodás az élettől szinte elviselhetetlen volt”, írta egyik barátjának.
Jammes ekkor a korábban megtért katolikus költőhöz, Paul Claudelhez, régi barátjához fordul, akivel levélkapcsolatban áll; elpanaszolja neki szenvedését. Megható a másodszor is megtérő* Claudel válasza, akiben még küzd a pogány és a katolikus; így vall magáról: „Kedves Barátom, megkaptam levelét, amely – bevallom – szinte ugyanannyi csodálkozást váltott ki bennem, mint örömet. Önt boldog embernek hittem, aki arra teremtetett, hogy örüljön a szép és jó dolgoknak, s aki nemigen fáradozik azon, hogy keresgélje a Hortus conclusus /zárt kert/ kulcsait. (…) Az egyetlen emberhez méltó magatartás, ha kiállunk e bűnös világ elé, és hősiesen, rendíthetetlenül, mint az öreg Jób – bizonygatjuk, hogy van számonkérés. (…) Hogy nem úgy szólok Önhöz, kedves Barátom, mint egy szent, és nem mondok súlyos, szent vigasztaló szavakat? Csak egy bűnös vagyok és nevetséges író. De legalább hitem olyan mély, amilyen teljes a bizonyosságom. Ölelem.”
Claudel levele mélyen meghatotta Francis Jammes-ot.
Később elbeszélve megtérése történetét, visszautalt rá; ezeket írta le:
„Egy napon, ágyamon feküdtem, összetört testtelés lélekkel, megalázottam, elcsigázott idegekkel. Amikor magamhoz tértem ebből a húsz percig tartó teljes kimerültségből, könnyek között jelentettem ki: - Kell, hogy ez legyen, különben nincs semmi. „Ez” – de mi? A római katolikus apostoli Egyház, amelyre kezdett engem tanítani – noha tengerek választanak el egymástól bennünket – második őrangyalom, Paul Claudel. Felkeltem, hogy elmenjek ezen a vasárnapon végigsírni a bordeaux-i székesegyház miséjét. Lényem mélyén az öröm kezdett kibontakozni. Lehetséges lenne, hogy az embert egy ilyen öröm vegye hatalmába? A pogány, aki voltam, első ízben érezte át – hogy is mondjam? – a mozgást, amelyet Isten indított el szakadékom mélyén. Elsősorban Önnek vagyok hálás ezért, atyai barátom!”
1904 végén Jammes elkíséri anyját Lourdes-ba. Majd Claudel is a Pireneusokba érkezik fürdőkúrára. Nem találja Jammes-ot Orthezben. Csalódott levelet ír neki, mire Jammes hazasiet. Claudel tanácsára Jób könyvéről elmélkedik, megszületik elhatározása. Meggyónik és áldozik 1905. július 7-én. Majd Claudellel együtt elzarándokol Lourdes-ba. Követik az Oltáriszentséggel végzett körmenetet; - a sok egyszerű, szenvedő, imádkozó ember hite megrendíti. Ekkor megszületik Jammes katolikus költészetének első verse: „Levelekbe öltözött templom.” Claudel jelenlétében felolvassa barátainak:

Megérti látván faragatlan arcukat
s földes kezükben forgatni az olvasót,
mért ily szegény, egyszerű hitbe látogat
az Isten, hogy jászolban lakjon ott.

1906 elején, Franciaországból való elutazása előtt Claudel ezt írja Jammes-nak: „Isten kegyelmére bízom Önt, Ő majd megadja Önnek a megérdemelt emberi boldogságot.”
1907. július 14-én mosolyog Jammes-ra ez a megérdemelt boldogság egy levél alakjában: egyik ismeretlen rajongója, Ginette Goedorp e levélben beszámol rokonszenvéről és csodálatáról. Elkezdődik levelezésük. Jammes Lourdes-ban találkozik jövendőjével, és 1907. október 8-án házasságot kötnek. Megszületik Bernadette kislányuk. Jammes az újszülöttnek egy könyvet szentel, amely hálaáldozat versekben.
Jammes ezután ontja a katolikus hit által ihletett költeményeit. Kritikusai szerint megtérése után költészete „kizárólag katolikus légkört áraszt”.
A Hasparennben élő, ötvenéves Jammes már szakállas pátriárka. Megszületik hetedik, legkisebb gyermeke, Françoise. Az idős költő betegeskedik. Françoise zárdába vonul és 1938-ban Afrikába, misszióba készül. Édesapja ezt táviratozza neki: „Szeretettel indítlak útra a homoksivatagba, legdrágább gyümölcsöm.”

1938. Mindenszentek napján halt meg a Francis Jammes, a hasparreni pátriárka. Egyik négysorosában így könyörgött a szép halálért:
Add meg, Uram, halálom legyen majd tiszta, szép,
gyermekeim keze simuljon a kezembe,
béke és nyugalom boruljon a szívemre,
ahogy egy parasztról La Fontaine mesélte rég.

-------

*Lásd itt a Paul Claudel megtéréseiről szóló írásomat.




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések