HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Vallás és párbeszéd >  2013-09-04 14:26:32
A+ a- print this page



A damaszkuszi főmufti is részt vesz a pápa által meghirdetett ima- és böjtnapon



A szíriai főmufti is együtt imádkozik és böjtöl szombaton a Szent Péter téren (amennyiben lehetséges) vagy a damaszkuszi nagymecsetben hazája békéjéért. Ahmad Badreddin Hassou, a szunnita iszlám lelki vezetője elfogadta a pápa felhívását, amelyet a damaszkuszi apostoli nunciatúrán keresztül küldött hivatalos levélben köszönt meg. Ferenc pápa kezdeményezése, hogy együtt böjtöljünk és imádkozzunk a békéért, a hitből fakadó nagy emberségről tanúskodik.

Hálásak vagyunk a Szentatyának spirituális figyelméért - írja levelében a szíriai főmufti, aki a pápa mellett kíván állni majd abban a pillanatban, amikor az ég felé száll a fohásza. A próféták és Isten hírnökei nyomán együtt kérjük a hit, a szeretet, az irgalmasság és a béke sugárzó fényét, amelyet elrejtenek előlünk.

Az iszlám egyházi vezető spirituális csúcstalálkozót javasol a Szentszéknek, amelyet vagy Damaszkuszban, vagy a Vatikánban lehetne megtartani. Talán így sikerül megállítani a tüzet, amellyel megpróbálják elpusztítani Ábrahám, Mózes, Jézus és Mohamed földjét. Kéz a kézben hintsük el a béke és a biztonság magvát a világon, hogy feltartóztassuk a szélsőségeseket, és a vallási vagy etnikai megosztottságot.

A szíriai főmufti levele végén azért fohászkodik, hogy az isteni Gondviselés óvja, vezesse Ferenc pápát továbbra is, s így együtt eljuthassunk a hit és a világosság teljességére.

(gá)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések