HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-09-07 16:20:18
A+ a- print this page



„A Kinyilatkoztatás az Újszövetséggel lezárult - óvakodjunk azoktól a hitbuzgalmaktól és kinyilatkoztatásoktól, amelyek nem vezetnek Krisztushoz, mindig Jézus álljon a középpontban”



RealAudioMP3 A keresztények ne felejtsék el sohasem, hogy életük középpontja Jézus Krisztus – hangsúlyozta szombat reggeli szentmiséjén Ferenc pápa a Szent Márta Ház kápolnájában. A Szentatya megállapította, hogy le kell győzni a kísértést, hogy „Jézus nélküli” keresztények vagy olyan keresztények legyünk, akik csak a hitbuzgalmat keresik, de ahol Jézus nincs jelen.

Ferenc pápa homíliáját teljes egészében Jézus központi szerepének szentelte, amelyet a keresztény ember életében betölt. Jézus a középpont, Ő az Úr. Mégis ezt a szót nem mindig értjük igazán jól, nem túl könnyű megérteni. Ő nem egyik vagy másik úr, hanem az egyetlen Úr. Ő alkot újjá bennünket.

A farizeusok, akikről a napi Evangélium beszél, vallásosságuk középpontjába a számos parancsolatot helyezték. Ma is, ha nem Jézus áll a középpontban, akkor más dolgok kerülnek oda. Ilyen esetben találkozunk Krisztus, Jézus nélküli keresztényekkel, pl. azokkal, akik a farizeusok betegségével rendelkeznek.

Olyan keresztények ők, akik hitüket, vallásosságukat számos parancsolatba helyezik. Azt mondják: „ezt és ezt kell tennem… úgymond viselkednek… Ha megkérdezik tőlük: De miért teszed ezt? - a válaszuk: mert ezt kell tenni. De miért? Á, azt nem tudom, de ezt kell tenni”. És Jézus hol van mindebben? – tette fel a kérdést a Szentatya. Egy parancsolat akkor érvényes, ha Jézustól származik. Tehát mondhatjuk: azért teszem ezt, mert az Úr ezt szeretné. A Krisztus nélküli keresztények pedig tesznek dolgokat, de nem tudják miért.

Vannak más Krisztus nélküli keresztények is: azok, akik csak a hitbuzgalmat keresik, de ebben Jézus nincs jelen. Ha a hitbuzgalom, áhítat Jézushoz vezet, az rendben van. Egy másik Krisztus nélküli keresztény csoportba tartoznak azok, akik ritka, különleges dolgokat keresnek, akik a magánkinyilatkoztatásokat követik, míg a Kinyilatkoztatás az Újszövetséggel lezárult.

A pápa ezekben a keresztényekben azt a vágyat észleli, hogy a kinyilatkoztatás színi előadására akarnak elmenni, hogy új dolgokat halljanak. Ehelyett vegyük kezünkbe az Evangéliumot – javasolta Ferenc pápa.

De, atya, mi az a szabály, amelyik segít, hogy Krisztussal levő keresztények legyünk és ne váljuk Krisztus nélküli keresztényekké? Mi az a jel, amely megmutatja, hogy egy keresztény Krisztussal van? – tehetjük fel a kérdést. A pápa így válaszolt: nagyon egyszerű a szabály. Csak az érvényes és hiteles, ami Jézushoz vezet és, ami Jézustól származik. Jézus a középpont, az Úr, ahogy Ő maga mondja. Ha valami Jézushoz vezet, haladj előre. Ha egy parancsolat, viselkedés Jézustól származik, kövesd. Ha azonban nem Jézustól való vagy nem Hozzá visz, akkor lehet tudni, hogy kissé veszélyes – hangsúlyozta a Szentatya.

Mi a jele annak, hogy Jézussal levő keresztény vagyok? – tette fel a kérdést Ferenc pápa szombat reggeli homíliájában. Egyszerű – válaszolta. A jel az, amely a vakon születettet jellemzi, aki Jézus elé veti magát, hogy imádja Őt. Ha nem vagyunk képesek imádni Jézust, valami hiányzik belőlünk: egy szabály, egy jel.

A szabály tehát a következő: jó keresztény vagyok, a jó keresztény útján járok, ha azt teszem, ami Jézustól származik és, ami Jézushoz vezet, mert ő a középpont. A jel pedig az, hogy képes vagyok imádni Őt, képes vagyok a szentségimádásra Jézus előtt. Az Úr segítsen nekünk megérteni, hogy csak Ő az Úr, az egyetlen Úr. Adja meg nekünk a kegyelmet is, hogy nagyon tudjuk szeretni, követni Őt, és hogy azon az úton tudjunk járni, amelyet Ő tanított számunkra – zárta szombat reggeli homíliáját Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott szentmise során.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések