HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Igazságosság és béke >  2013-09-09 13:24:33
A+ a- print this page



Washington kártérítést fizetett, amiért XII. Piusz menekültjeit bombázta Castel Gandolfo-ban



Az amerikai fél hosszas ellenállása után a II. világháborús kártérítés kérdését végül 1956-ban sikerült megoldani – írja az Osservatore Romano vatikáni napilap augusztus 11-i olasz és szeptember 4-i angol kiadásában. A lap hosszú és technikai részletekbe menő cikket közöl a kártérítési folyamatról, utalva a konkrét levéltári dokumentumokra, amelyek alátámasztják azt. Az amerikai fél által garantált biztosítékok ellenére 1944-ben Castel Gandolfo-ban a pápai villák két épületét is bombatámadás érte amerikai részről, amelynek nagyszámú halálos áldozata volt a Vatikán által bújtatott ellenzéki politikusok és zsidók között.

Myron C. Taylor, 1939-től az Egyesült Államok elnökének (Roosevelt) személyes képviselője a Szentszéknél, 1947-ben közzé tette az elnök és XII. Piusz háború alatti levelezését. Ezekből és Taylor asszisztensének (Harold Tittmann) fia emlékirataiból kiderül, hogy 1944 első öt hónapjában a vatikáni hatóságok és az amerikai megbízott közötti kapcsolatok majdnem kizárólagos témája a Szövetségesek légi hadi tevékenysége volt. A Szentszék elszántan igyekezett meggyőzni az amerikai és a brit kormányt, hogy a Vatikánt, Rómát és az olaszországi pápai tulajdonokat kíméljék meg a bombázások idején.

Az amerikai elnök által adott biztosítékok azonban nem voltak elegendők: a Castel Gandolfo-i pápai villa közel volt az albanói dombokban húzódó német fronthoz. A pápai rezidencia két épületét a bombázás során négy alkalommal támadás érte. A villa akkoriban 15 ezer menekültnek adott otthont. Az 1944. június 4-i bombázás alkalmával több százan életüket vesztették. A Propaganda Fide villája is légi támadásokat szenvedett, ahol politikai menekültek és zsidó családok rejtőzködtek. Ebben az esetben 500-an haltak meg és a palota romba dőlt.

Az amerikaiak kifogásként azt hangsúlyozták, hogy a támadásban érintett pápai tulajdonok szerintük „németekkel voltak teli”. A valóság azonban nagyon eltért ettől. A Szentszék nagyon is tudatában volt, hogy a német Kesselring táborszernagy megtiltotta Castel Gandolfo és közvetlen környékének használatát háborús célokra. Az eset tehát hasonlít a római Veranói Szent Lőrinc bazilika, és a Montecassinói Apátság bombázásához, amelyek stratégiai szempontból megmagyarázhatatlanok és, amelyek kiváltották a lakosság és a nemzetközi megfigyelők megdöbbenését is. Ezek a bombázások majdnem kompromittálták magát az angol-amerikai katonai műveletet is.

A II. világháború után a Szentszék tiltakozásának adott hangot a károk miatt és 1948-tól kezdve kártérítést kért az amerikai féltől. Hasonló esetek merültek fel más semleges országokban is, mint Portugália és Svájc. Számukra az Egyesült Államok elismerte a kártérítés fizetése időpontjában érvényben levő valutaértékben számított összeget. A Szentszékkel azonban másként járt el. A washingtoni levéltári dokumentumok bizonyítják, hogy hosszas tárgyalásokra volt szükség a kérdés lezárásához.

Gordon Gray amerikai hadügyminiszter figyelembe véve, hogy a Castel Gandolfo-i megrongálódott épületek olasz felségterületen helyezkedtek el, amely nemzettel az USA háborúban állt, 1949-ben elutasította a Szentszék kártérítési kérelmét. Ezt követően további három kérést (1951, 1953, 1954) szintén elutasított az amerikai kormány arra hivatkozva, hogy ez a kormány jogilag nem felelős az olyan katonai műveletek hatásaként okozott esetleges károkért, amelyek egy semleges állam diplomáciai misszióját érték háborús területen. Akkor lenne jogilag felelős a károkért, ha ez egy semleges állam területén történt volna.

XII. Piusz pápa felháborodása, amelynek 1954 júniusában adott hangot, amikor kihallgatáson fogadta Taylor nagykövetet, arra ösztönözte az amerikai kormányt, hogy újra foglalkozzon a kérdés megoldásával. 1956-ban Robert D. Murphy politikai államtitkár-helyettes és Amleto Cicognani érsek, apostoli delegátus találkozóján megegyezés született és elfogadásra került az amerikai hadsereg által felajánlott összeg. Kb. 96 millió lírának megfelelő összegről volt szó a Szentszék által kért 190 millió líra helyett. Végül az 1945-ben érvényben levő valutaváltási árfolyamot vették figyelembe az 1956-os árfolyam helyett. Az amerikai Kongresszusnak beterjesztett 965 ezer dollár összeget jóváhagyták és ratifikálták a kártérítés kifizetését mintegy kegyet gyakorolva anélkül, hogy utalás történt volna a fizetés jogi kötelezettségének kérdésére.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések