HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Kultúra és társadalom >  2013-10-02 11:17:41
A+ a- print this page



"Mindent elkövetek, hogy az egyház újra Isten népének közössége legyen" - Ferenc pápa beszélgetése a La Repubblica olasz napilap alapítójával



"A pápa: így fogom megváltoztatni az egyházat" - ezzel a címmel közölt egész oldalas cikket az egyik legnagyobb olasz napilap, a La Repubblica október elsején. A cikk szerzője Eugenio Scalfari, az újság alapítója, aki szeptember 24-én a Vatikánban beszélgetett Ferenc pápával. A találkozóra a Szentatya és az újságíró levélváltását követően került sor, amelyben a hitről, az egyház szerepéről a világban, a párbeszédről, valamint a hívők és nem hívők közötti kapcsolódási pontokról cseréltek eszmét.

"Célunk nem a prozelitizmus (azaz erőszakos térítés)" - "egy magasztos badarság, aminek nincs értelme", hanem, hogy "meghallgassuk az emberek szükségleteit, vágyait, csalódásait, reményeit". Ferenc pápa egy "missziós és szegény egyház képét" vázolja Eugenio Scalfari elé, amelyet "800 évvel ezelőtt Szent Ferenc testesített meg. Ennek az egyháznak ma ugyanúgy megvan a létjogosultsága, hogy reményt adjon a fiataloknak, segítse az időseket, utat nyisson a jövőnek, terjessze a szeretetet".

"Szegényen a szegények között" - magyarázza a pápa. "Be kell fogadnunk a kirekesztetteket és a békét kell hirdetnünk". Ezért a II. Vatikáni Zsinat úgy "határozott", hogy "megnyílik a modern kultúra előtt". "Ez a vallási ökumenizmust és a nem hívőkkel való párbeszédet jelentette - amint azt a zsinati atyák értelmezték". "De azután nagyon kevés történt ebben az irányban" - teszi hozzá a pápa. "Bennem megvan az alázat és az ambíció, hogy ezt megvalósítsam" - ezzel a mondattal zárul a találkozó Ferenc pápa és Eugenio Scalfari között.

A beszélgetésen kitértek még az újságíró kérdéseire, amelyeket a pápához intézett. Így szóltak jó és a rossz fogalmáról, a lelkiismereti önállóságról, a felebarát iránti szeretetről, amely kovász a közjó számára, s amelyet elhomályosít a nárcizmus, egyfajta elmezavar, amely a nagyhatalmú embereket sújtja. A pápa elismeri, hogy az egyházi vezetők is önimádók voltak, udvartartásuk hízelkedése rossz hatással volt rájuk. "Az udvar a pápaság leprája". "Nem a kúria a maga egészében - tisztázza Ferenc pápa -, hanem a Szentszéket szolgáló apparátus felügyelői, amelyek túlságosan Vatikán-központúak, nagyrészt a Vatikán világi érdekeit szolgálják, és elhanyagolják a minket körülvevő világot. Nem osztom ezt a nézetet és mindent elkövetek, hogy megváltoztassam. Az egyháznak ugyanis újra Isten népe közösségének kell lennie, ahol a papok, a plébánosok, a püspökök Isten népét szolgálják".

(gá)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések