HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Vallás és párbeszéd >  2013-10-16 17:59:37
A+ a- print this page



Csöndes menettel emlékeznek Rómában a zsidók deportálásának 70. évfordulójára



RealAudioMP3 Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidók Hitközsége Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség igazgatója tolmácsolja a magyar zsidók együttérzését.

A Sant’Egidio Közösség és a Római Zsidók Közössége október 16-án csöndes menettel emlékezik meg a tragikus évfordulóról.

A megemlékezést este háromnegyed 7-kor Matteo Zuppi római segédpüspök szavai nyitják meg, majd a menet a trasteverei Szűz Mária templom előtti térről indulva végigjárja visszafelé a deportáltak útját a gettótól a honvédség egyik székházáig, ahol a zsidókat összegyűjtötték, majd bezsúfolták őket az Auschwitzba induló vagonokba.

A megemlékezésen részt vesznek római diákok, bevándorlók, továbbá Enzo Camerino, az egyik túlélő, Riccardo Di Segni római főrabbi, Renzo Gattegna, az olasz zsidó közösségek elnöke, Ignazio Marino római polgármester, Riccardo Pacifici a római zsidó közösségek elnöke, Andrea Riccardi, a Sant’Egidio Közösség alapítója.


(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések