HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-10-18 14:23:42
A+ a- print this page



„Ismertessétek meg Jézust minden környezetben!” – Ferenc pápa üzenete Ázsia helyi egyházához



RealAudioMP3 Konferenciát tartottak az új evangelizációról Manilában október 16-a és 18-a között. A rendezvény az első volt a maga nemében a Fülöp-szigetek fővárosában. A találkozón, amelyet a Szent Tamás egyetemen tartottak, az AsiaNews missziós hírügynökség szerint több mint ötezren vettek részt helyi és külföldi küldöttek, főleg az ázsiai kontinensről. Jelen volt a Vatikán egy képviselője is.

Az összejövetelt pénteken Ferenc pápa videó-üzenetével zárták.

„Vigyétek el az igazságosságot és a békét a Fülöp-szigetekre és Ázsiába” – ezekkel a szavakkal fordult Ferenc pápa az Új Evangelizációról tartott manilai konferencia résztvevőihez.

Köszönetét fejezte ki a konferencia szervezőinek és résztvevőinek, hangsúlyozva: A Szentlélek tevékenyen működik bennük, Krisztus egyháza él!

A konferencia révén ismét megtapasztalhatták Jézus szerető jelenlétét életükben. A pápa arra buzdította őket, hogy alázattal és örömmel osszák meg az evangéliumot minden néppel. Fáradhatatlanul vigyék el az Atya irgalmasságát a szegényeknek, a betegeknek, a magukra hagyatott személyeknek, a fiataloknak és a családoknak. Ismertessék meg Jézust a politika, a gazdasági élet, a művészet, a tudomány, a technológia és a tömegkommunikáció világával.

A Szentlélek újítsa meg a teremtést és vigye el a pápa szívéhez olyan közel álló Fülöp-szigetekre és Ázsia hatalmas földrészére az igazságosságot és a békét.

A Szentatya üzenete végén a konferencia résztvevőinek imáit kérte, egyben biztosította őket imáiról, különösen Máriához, az Új Evangelizáció Csillagához intézett fohászairól.

Éljen a Fülöp-szigetek! Éljen Ázsia! Isten áldását kérem rátok! – hangzottak Ferenc pápa videó-üzenetének utolsó szavai.

Luis Antonio Tagle bíboros, manilai érsek a konferenciát megnyitó szentmisén mondott homíliájában megemlékezett a Fülöp-szigeteket sújtó földrengés áldozatairól. A természeti katasztrófa az eddigi jelentések szerint több mint 150 emberéletet követelt és mintegy 10 istentiszteleti helyet, közöttük történelmi templomokat pusztított el. 23 az eltűntek, 300 a sebesültek száma. A földrengés három millió embert sújtott, 39 várost érintett. Mintegy 6 ezer családot fogadott be 51 központ. A bíboros nagy fájdalmának adott hangot és kifejezte azt a kívánságát, hogy a konferencia járuljon hozzá az újjáépítéshez, az egyetlen lehetséges módon, vagyis Krisztus és életet adó szava révén. A romok között a hit a szeretet jele, amely erősebb, mint a halál, és mint a pusztulás.

A háromnapos találkozó középpontjában a következő témák álltak: a hit újra felfedezése és elmélyítése, az egyház evangelizáló missziója, az evangélium hirdetése a modern korban, az új technológiák felhasználásával is. Minden hívő arra kapott meghívást, hogy eleget tegyen az evangelizálás feladatának a családban, a közösségen belül, a munkahelyen. Különösen nagy figyelmet szenteltek a világi hívek szerepének. A konferencia továbbá megvitatott olyan témákat is, mint az Istennel való találkozás lehetőségei, a népi ájtatosság, a szeretetközösség és a megújulás útjai.

Tagle bíboros a találkozó megnyitásakor hangsúlyozta: a cél nem pusztán a helyi keresztények hitének megszilárdítása, hanem az egyháznak a társadalom szegényei iránti szolidaritásának kifejezésre juttatása.

(vm)





Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések