HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Szeretetszolgálat és szolidaritás >  2013-11-02 15:36:42
A+ a- print this page



Reménységgel tekintsünk életünk alkonyára - Ferenc pápa a római Verano temetőben imádkozott a sivatagban és a tengerben meghalt menekültekért



RealAudioMP3 Húsz év után először került sor újra pápai látogatásra az olasz főváros történelmi temetőjében. Ferenc pápa Mindenszentek ünnepén délután szentmisét mutatott be a Veranói temetőben és imádkozott az elhunytakért. Ezzel felelevenítette azt a régi hagyományt, amely 1993. november elsején II. János Pál pápával szakadt meg, aki törékeny egészségi állapota miatt ezután már kénytelen volt lemondani erről. Ferenc pápa imádkozott mindazokért a menekültekért, akik a sivatagban vagy a tenger hullámai között lelték halálukat. Vele együtt misézett római helynöke, Agostino Vallini bíboros is.

Pénteken már a délelőtti órákban érezhető volt az ünnepi készülődés a temető és a San Lorenzo negyed környékén. Sok római emlékszik még 1993. november elsejére, amikor II. János Pál pápa utoljára járt itt és szentmisét mutatott be a Veranói temetőben, amely rendkívül gazdag történelmi emlékekben. Ferenc pápát két csoportba tömörülve fogadták a hívek a temető főbejáratánál. A Szentatya pedig megáldotta a sírokat és elmondott egy fohászt azokért a menekültekért, akik egy jobb jövő reményében indultak útnak és vesztették életüket.

"Én is szeretnék imádkozni ezekért a fivéreinkért és nővéreinkért, akik ezekben a napokban haltak meg, miközben a szabadságot, egy méltóbb életet kerestek. Láttuk a fényképeket, a sivatag kegyetlenségét, láttuk a tengert, ahol sokan megfulladtak. Imádkozzunk értük". A pápa imádkozott azokért is, akik életben maradtak és most összezsúfolva várják a menekülttáborokban, hogy meggyorsítsák a jogi ügymenetet és kényelmesebb körülmények közé kerülhessenek. Ferenc pápa ezután az égre emelte tekintetét, a november elejei rózsaszínben játszó római égboltra:

"Ebben a mai napnyugtát megelőző pillanatban, valamennyien gondolhatunk életünk alkonyára: 'Milyen lesz az én alkonyatom?' Valamennyiünk számára eljön az alkonyat, mindenkinek! Reménnyel tekintek-e rá? Örömmel tekintek-e rá tudva, hogy az Úr befogad engem? Ez egy keresztény gondolat, amely békét ad nekünk".

A Falakon kívüli Szent Lőrinc bazilika, a San Lorenzo városnegyed és az ott található Veranói temető fontos helyet foglal el a rómaiak szívében. Maga a temető húsz évszázada fogadja be az elhunytak földi maradványait. A régészeti feltárásokból tudjuk, hogy már az ókorban létezett itt római nekropolisz, vagyis temetőváros, az ún. Szent Ciriaca katakombák. A Verano elnevezés az ősi Campus Verani-ból származik, a köztársaság-kori Róma szenátori rangú család nevéből ered. Napóleon idején alapították a temetőt, amelynek építését Giuseppe Valadier-re bízták. 1835-ben szentelték föl a temetőt, amely folyamatosan bővült, terjeszkedett azt követően is, hogy 1870-ben Róma lett a frissen egyesült Olaszország fővárosa. Mai arculatát a II. világháborús bombázások utáni újjáépítésben nyerte el, amely súlyos károkat okozott az egész városnegyedben. XII. Piusz pápa 1943. július 19-én történelmi gesztussal elment a szövetségesek által lebombázott San Lorenzo negyedbe, és a Veranói temető előtti téren megáldotta az áldozatokat. Ma szobor őrzi e látogatás emlékét. Utódai követték a hagyományt és Halottak napja környékén szentmisét mutattak be az elhunytakért a Szent Lőrinc bazilikában, illetve a temetőben. XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál pápa után most Ferenc pápa is felújította ezt a hagyományt.

(gá)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések