HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Ökumenizmus >  2013-11-13 18:01:43
A+ a- print this page



Scola bíboros Moszkvában találkozott Kirill pátriárkával: együtt kell dolgozni a békéért



„Ma mint még soha az ortodox és a katolikus egyháznak jelentős lehetőségei vannak arra, hogy együtt dolgozzanak” – mondta Kirill Moszkva és az egész Rusz pátriárkája kedden délelőtt, amikor találkozott Angelo Scola milánói bíboros érsekkel. Az orosz ortodox egyház vezetője szerint a közös feladatok egyike a keresztény Európa, valamint a közel-keleti és szíriai keresztény kisebbségek jogainak védelme. Kirill pátriárka elismeréssel szólt Ferenc pápa számos álláspontjáról beleértve a szíriai válsággal kapcsolatos vonalvezetését, amelyben osztozik. Annak a reményének adott hangot, hogy a két egyház továbbra is együtt dolgozhat a békéért ebben a régióban.

Scola bíboros aggodalmának adott hangot a közel-keleti keresztények helyzete kapcsán. Nyugaton nem foglalkoznak eleget a témával – hangsúlyozta. Kedden véget ért a milánói bíboros érsek háromnapos moszkvai látogatása.

A találkozó során az orosz pátriárka elítélte a keresztények üldözését, amelyet a tolerancia és a multikulturalizmus zászlója mögé rejtenek. Kirill pátriárka szerint ez az üldözés a keresztény szimbólumok háttérbe szorításával valósul meg, amikor pl. megtiltják a Karácsony szavának kiejtését vagy amikor a kereszt nyakláncon viselése a munkahelyen támadássá válik a nem keresztények számára. Az orosz ortodox egyház vezetője kiemelte, hogy a médiában a hírek 90%-ában a civilizációról olyan képeket mutatnak, amelyben az emberek Isten jelenléte nélkül élnek és ahol a nem hívők világnézetét közvetítik. Végül megjegyezte: „Olyan időszakban élünk, amelyben a történelmi ellentmondásoknak az egyházak közötti viszonyban már nincs olyan kritikus szerepe, mint a múltban volt. Ma közös elkötelezettségeink vannak számos kérdésben és sok közös céllal rendelkezünk.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések