HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2013-11-15 13:22:08
A+ a- print this page



Joseph Kurtz, Louisville érseke lett az amerikai püspöki konferencia új elnöke



Az Egyesült Államok főpásztorainak Baltimore-ban zajló plenáris ülésén a 67 éves Kurtz érseket választották meg a püspöki konferencia új elnökévé. Eddig alelnökként folytatta szolgálatát. Timothy Dolan bíborost, New York érsekét követi a pozícióban.

Dolan bíboros, leköszönő elnök megerősítette, hogy a vallásszabadság védelme a világon és az Egyesült Államokban a helyi egyház prioritását jelenti. A püspöki konferencia vezetőjeként mondott utolsó beszédében szólt azokról a kezdeményezésekről, amelyeket a főpásztorok elindíthatnak e fontos alapelv védelme érdekében, ugyanis a mai kor központi társadalmi és politikai kérdésévé vált. Azoknak a keresztényeknek a hangjává kell válni, akik élete veszélyben van, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy az országban vívott harc a vallásszabadságért elhomályosítsa a máshol élő keresztények elleni erőszak problémáját.

Utalt a szíriai háborúra, a keresztény ellenes erőszakra Egyiptomban, Indiában, Nigériában, Zanzibár szigetén és Tanzániában. Ez az erőszak arra késztet bennünket, hogy Boldog II. János Pál szavait ismételjük, miszerint a mai kor a vértanúk új korszaka. Ezért cselekedni kell. Idézte Ferenc pápa szavait, amelyeket a szeptember 25-i általános kihallgatáson mondott, amikor kérte, hogy a hívek imádkozzanak az üldözött keresztényekért. Nemcsak egyenként, de közösen is mint püspökök reagálni kell erre a felhívásra, javasolta. Kampányt kell indítani a hívek, a közvélemény figyelmének felkeltése érdekében pásztorleveleken és a médián keresztül, de a plébániákon végzett tevékenység segítségével is. A politikai vezetőket buzdítani kell, hogy az üldözött keresztény ügyét kezeljék az Egyesült Államok külpolitikájának prioritásaként.

Az USA püspökeinek közgyűlésén felszólalt Carlo Maria Viganò érsek, apostoli nuncius is. beszédének középpontjában emlékeztetett Ferenc pápa szavaira a szegény egyházról, amely Krisztus szeretetére épül és a hittel összhangban levő hiteles életstílust követi. Ez a mesteri út annak érdekében, hogy felhívjuk az emberek figyelmét üzenetünk igazságára.

Az Egyesült Államok püspöki konferenciája november 23-án, szerdán este ér véget. A napirenden szerepel a vallásszabadság és az alapvető értékek, mint a hagyományos házasság védelme, a liturgikus szövegek felülvizsgálata, a pornográfiával kapcsolatos dokumentum kiadásának javaslata, továbbá új lelkipásztori stratégiák és a 2014-es költségvetés jóváhagyása.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések