HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Pápai kihallgatások és Úrangyala imádság  >  2013-11-20 16:07:49
A+ a- print this page



A Szentatya imádkozik a szardíniai árvíz károsultakért



RealAudioMP3 Ferenc pápa felhívást tett közzé az olaszországi sziget lakói érdekében. „Emlékezzünk a szardíniai árvíz áldozataira: imádkozzunk értük és családtagjaikért. Legyünk szolidárisak azokkal, akik károkat szenvedtek” – kérte a Szentatya a hívektől. A pápa arra hívta a Szent Péter téren jelenlevőket, hogy csendben imádkozzanak a szárd lakosságért, amelyet a rossz idő sújt.

Kedden Ferenc pápa táviratot küldött a szárd püspöki konferencia elnökének, amelyben aggodalmának adott hangot a hír hallatán, hogy Szardínia földjét árvíz sújtja, amelynek következtében emberi életek vesztek el, sokan megsérültek és jelentős károk keletkeztek számos családban. A vigasz szeretetteljes szavaival és buzdítással fordult a pápa az érintettekhez. Biztosította őket, hogy imádkozik az elhunytakért és mindazokért, akik a súlyos természeti csapás áldozatai. Annak a kívánságának adott hangot, hogy ne hiányozzon a szolidaritás és a szükséges segítségnyújtás ebben a nehéz helyzetben. Végül apostoli áldását adta a szárd lakosságra.

Kedden a pápa Twitter üzenetben is foglalkozott a szardíniai természeti katasztrófával: „Mélyen megrázott a hatalmas tragédia, amely Szardíniát sújtotta. Mindenkit kérek, hogy imádkozzon az áldozatokért, különösen is a gyermekekért.”

Szardínia-szigetén 16-an életüket vesztették, közöttük négy gyermek a Cleopatra ciklon következtében. Olbia és Nuorese térségében 2300 a kitelepítettek száma.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések