HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Pápai kihallgatások és Úrangyala imádság  >  2013-12-07 15:38:37
A+ a- print this page



Sok kereszténynek és nem hívőnek is meggyőződése, hogy a személy legyen mindig cél és sosem eszköz – Ferenc pápa beszéde a Dignitatis Humanae Intézet küldöttségéhez



RealAudioMP3 Szombaton délben, az Apostoli Palota Kelemen-termében a Szentatya fogadta az öt évvel ezelőtt Szeplőtelen fogantatás ünnepén megalapított Intézet képviselőit, közel 200 személyt. Először Renato Martino bíboros, az Intézet tiszteletbeli elnöke, majd Luca Volonté, az Intézet elnöke köszöntötte rövid beszéddel a pápát.

Köszöntő szavaiban a pápa kiemelte, hogy az Intézet előmozdítja az emberi méltóságot arra az alapvető igazságra építve, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. Ez a méltóság tehát minden embernek sajátja, kitörölhetetlen, és amely fölött egyetlen hatalom vagy ideológia sem rendelkezhet. Sajnos korunkban, amely tele van eredményekkel és reményekkel, nem hiányoznak azok a hatalmak és erők, amelyek a „kiselejtezés” kultúráját teremtik meg és ez általános mentalitássá kezd válni. Ennek a kultúrának az áldozatai a leggyengébb és legsérülékenyebb személyek – a megszületendő gyermekek, a legszegényebbek, az idős betegek és a súlyos hátránnyal élő személyek. Az a veszély fenyegeti őket, hogy „kiselejtezésre” kerülnek, kiűzik őket egy olyan fogaskerékrendszerből, amelynek minden áron hatékonynak kell lennie. Ez az emberről és a társadalomról alkotott hamis modell gyakorlati ateizmust valósít meg megtagadva Isten Szavát, amely így szól: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.” (Ter. 1,26)

Ehelyett, ha hagyjuk, hogy Isten Szava kérdéseket ébresszen bennünk illetve, hogy személyes és társadalmi lelkiismeretünket megszólítsa, ha engedjünk, hogy próbára tegye gondolkodásmódunkat, cselekvésünket, prioritásainkat és választásainkat, akkor a dolgok megváltozhatnak. Isten Szavának ereje korlátokat szab mindazok számára, akik hegemóniát akarnak teremteni áthágva mások jogait és méltóságát. Ugyanakkor reményt és vigaszt nyújt azoknak, akik nem képesek megvédeni magukat, akik nem rendelkeznek intellektuális és gyakorlati eszközökkel ahhoz, hogy hangsúlyozzák szenvedésük, jogaik és saját életük értékét.

Az egyház társadalmi tanítása, amely átfogó képpel rendelkezik az emberről, mint egyéni és társadalmi lényről, jelenti az „iránytűt”. Ebben megjelenik Isten népe hosszú útjának egy különösen fontos gyümölcse a modern és a jelenkor történelmében: a vallásszabadság és az élet védelme annak minden szakaszában, továbbá a munkához való jog, a méltóságteljes munkához és a tanuláshoz való jog, valamint a család védelme.

Ferenc pápa beszéde végén hangsúlyozta, hogy üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely segíteni kívánja a személyeket, a közösségeket és az intézményeket, hogy újra felfedezzék a szabadság és az igazság gyökerét jelentő emberi méltóság alapelvének etikai és szociális jelentőségét. Ehhez szükség van képzésre és felvilágosításra, hogy a hívek bármilyen körülmények között és különösen azok, akik politikai téren elkötelezettek, tudjanak az Evangélium és az egyház társadalmi tanítása szerint gondolkodni és ezzel egybehangzó módon cselekedni párbeszédet folytatva és együttműködve azokkal, akik bár a hitben nem, de őszintén és intellektuális becsületességgel osztoznak az emberről és a társadalomról alkotott hasonló szemléletben és etikai következményeiben. Sok kereszténynek és nem hívőnek is meggyőződése, hogy a személy legyen mindig cél és sosem eszköz – zárta a Dignitatis Humanae, az emberi méltóságról elnevezett Intézet küldöttségéhez intézett beszédét Ferenc pápa.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések