HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Vatikáni dokumentumok >  2013-12-24 14:58:41
A+ a- print this page



Evangelii Gaudium – P. Szabó Ferenc SJ ismertetője



RealAudioMP3 Ötödik rész: A lelkipásztorok kihívásai
Ferenc pápa Evangelii Gaudium k. buzdítása II. fejezetének 2. részében azokról a kihívásokról ír, amelyekkel a lelkipásztorkodásban dolgozóknak szembe kell nézniük napjainkban, a globalizált kultúrában. Miután háláját fejezte ki mindazoknak, akik a lelkipásztorkodás különböző területein dolgoznak, és hangsúlyozta: az Egyház hozzájárulása a kultúrához mérhetetlenül nagy, az igazságosság követelményének eleget téve megállapítja:

„Fájdalmunk és szégyenünk az Egyház néhány tagjának bűnei és a sajátjaink miatt nem feledtethetik, hogy mennyi keresztény életét áldozza szeretetből mások szolgálatára: gondozzák a kórházakban a betegeket vagy segítik őket békében meghalni, felkarolják a különféle függőségben élőket a Föld legszegényebb vidékein, nevelik a gyermekeket és a fiatalokat, segítik a mindenkitől elhagyott öregeket, igyekeznek értékeket közvetíteni ellenséges környezetekben, és különféle szolgálatokat végeznek az emberré lett Isten iránti szeretetből. Ezek a keresztények szép példát adnak valamennyiünknek, hogy felülmúljuk önzésünket.(76)

Mindezek ellenére a globalizált világ számos kihívás elé állítja az apostolokat, a missziós lelkülettel evangelizálókat, akiknek individualizmusukat legyőzve, új lendülettel kell bevetniük magukat a munkába, és így megtalálni önazonosságukat. Le kell győzni a tanbeli relativizmust, amely abban áll, hogy úgy cselekszenek, mintha Isten nem létezne, úgy dönteni el, mintha nem léteznének szegények és mások, mintha nem léteznének olyanok, akik nem hallottak az Evangéliumról. Még azok is, akik szilárd tanbeli és lelkiségi meggyőződést vallanak, sokszor olyan életstílust választanak, ahol az anyagi biztonságra, a hatalomra és hiú dicsőségre törekszenek minden áron, mellőzve mások missziós szolgálatát. (80)

Nemet kell mondani a következő kihívásoknak:
- az egoista szomorúságnak (81-83), amelynek különböző okai vannak: egyesek megvalósíthatatlan terveket tűztek maguk elé; nem várják türelemmel a fejlődést, és azt várják, hogy minden az égből jöjjön; hiú dicsőséget keresve csak a sikerekre törnek; nagyobb gondot fordítanak a szervezetekre, mint a személyekre; azonnali sikereket akarnak, nem figyelve az élet ritmusára. Mindezek következtében síri hangulat alakul ki, a keresztények múzeumi múmiák lesznek, remény nélküli szomorúság szállja meg a szíveket, ami Bernanos szerint a démon bájitala.

- Nemet mondani a meddő pesszimizmusra! (84-86) – Az Evangélium örömét semmi sem tudja elvenni. (Jn 16, 22) „Ahol elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem” (Róm 5, 20) A jó búzát kell tekinteni, amely a konkoly között növekszik. Nem vagyunk naivan optimisták, de a realizmus nem azt jelenti, hogy kevésbé bízunk a Szentlélekben és kevésbé leszünk nagylelkűek. A keresztény győzelme mindig kereszt, de ez a győzelem zászlaja, amely gyengédséggel győzi le a rosszat. Igaz, hogy bizonyos helyeken lelki „elsivatagosodást” tapasztalunk, de innen, ebből az ürességből kiindulva újra felfedezhetjük a hit örömét, ennek fontosságát életünk számára. A sivatagban fel lehet fedezni alapvető értékeket: az Isten utáni szomjúságot és az élet végső értelmét. Ne hagyjuk elrabolni tőlünk a reménységet!

-Igent mondani a Jézus Krisztus által támasztott új kapcsolatoknak! (87-92) – A modern kommunikációkkal új kapcsolatok, szolidaritás, testvériség van kialakulóban, az együttélés egy bizonyos „misztikája”. A keresztényeknek nem szabad elmenekülniük a világból és bezárkózni kényelmes magánéletükbe, fáradhatatlanul a testvériséget kell építeniük. Ez ma a legjobb gyógymód: felfedezni és szolgálni Istent a testvérekben. (92)

- Nemet mondani a lelki világiasságnak, farizeizmusnak: nem a saját dicsőséget és érdeket keresni, hanem Jézus Krisztusét (Fil 2, 21). Kerülni az öntetszelgő és tekintélyt kívánó elitmagatartást! (94) Ez megnyilvánulhat a liturgiában is: amikor az Egyház tanításának és tekintélyének védelme ürügyén elhanyagolják Isten népe konkrét igényeit, az evangélium hirdetését, és így az Egyház olyan múzeummá vagy kevesek kiváltságává válik. Másokat a társadalmi és politikai hódítás vágya mozgat: társadalmi élet, összejövetelek, fogadások, vacsorák részvételekor keresik a kapcsolatokat, vagy menedzserként szerepelnek. (95)

- Nemet mondani a köztünk lévő háborúskodásnak! (98-101) - Isten népe körében különböző közösségek vannak, és mennyi viszály, féltékenység a keresztények között! A világot háborúk, erőszak és önzés szaggatja szét, Jézus tanítványait arról lehet felismerni, hogy szeretettel vannak egymás iránt (vö. Jn 13, 35). Jézus így imádkozott: „Legyenek egyek, hogy a világ higgyen! „ (Jn 17, 21) Kerüljük el az irigységet, kérjük a kegyelmet, hogy örülni tudjunk mások gyümölcseinek! (99)

- Más egyházi kihívások. (102-109) – E pontokban Ferenc pápa a következő kérdéseket érinti: a világiak szerepe az evangelizálásban; a nők nagyobb elismerése és szolgálatuk az Egyházban (103-104); ifjúsági lelkipásztorkodás és hivatásébresztés (105-107). Végül a pápa hangsúlyozza, hogy nem tért ki minden problémára, a helyi közösségek az idők jeleire figyelve folytathatják a helyzetfelmérést. (108)

Ferenc pápa így buzdít a II. fejezet végén: „A kihívások azért vannak, hogy legyőzzük azokat! Realisták vagyunk, de nem veszítjük el a vidámságot, a bátorságot és a teljes odaadást a reménységnek! Ne hagyjuk elrabolni a misszionáriusi erőt!” (109)



(II/2, 76-109.pontok)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések