HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Vallás és párbeszéd >  2014-01-14 15:37:14
A+ a- print this page



Isten jelenléte és mindentudása. Gondolatok a 139. zsoltárról – Linder Ágnes biblikus tanár írása



RealAudioMP3 “Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok,
gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek, minden utam világos előtted”
Régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy valóban és igazán elhisszük-e az előbb idézett zsoltár szavait, nem, mint lehetőség, nem elméletileg, hanem megtapasztaltuk-e azt, hogy Isten képes a gondolatainkba látni és előtte nem titkosak a legrejtettebb vágyaink sem, azok sem amelyeket szinte mi magunk is alig ismerünk.

Az isteni mindentudás, ez az isteni minden-jelenlét (onnipresenza, onniscienza) szóval ez a lehetőség félelmet ébreszthet még egy Isten-hívőben is, mint pl. a bibliai Jóbban az a tudat, hogy “Isten szeme mindent lát” üldözésnek, ellenőrzésnek tűnik.

A zsoltár első héber igéje a haqar ami magyarul a “megvizsgál / kutat / szondáz” igéknek felel meg. Ehhez kapcsolódik az isteni kutatás-vizsgálódás tárgya, ami átöleli az egész emberi létet, a jelent, a jelen előtti létet, amire a zsoltáros a 15-16 versekben utal: “létem soha nem volt rejtve előtted, amikor a homályban keletkeztem és a föld mélyén elindult életem, szemed már látta tetteimet, és könyvedben mind felírtad őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük”.

Ha mindez igaz, a hívő, az Isten-félő ember ezt nem ellenőrzésként éli meg, hanem vigaszként. Ha Isten valóban kutatja-szondázza még a gondolatainkat is, ez reménnyel, nyugodtsággal tölthet el bennünket. Istenre rá lehet hagyatkozni! Merhetünk gondolkozni, gondolatot fűzni, vágyakozni, reménykedni.

A vezérfonal (szövevény) ami életünket alkotja, a cselekedeteink összessége és még előtte, a szándékaink, a vágyaink, nos, mindez Isten előtt nyitott és világos könyv. Elmerjük hinni, hogy ez így van? Tovább fűzve ezt a gondolatat: ismerjük-e valóban titkos gondolatainkat a szinte ki nem fejezett kérő imát, a rejtett vágyainkat? Ezzel kapcsolatban egy ajándékról szeretnék beszámolni, ami egyben köszönet is és tanúságtétel az isteni gondviselésről.

Egy utazásról van szó, amit szinte sem remélni sem megvalósítani nem tudtam volna a magam erejéből. Szeptember elején, 8 év után találkoztam itt Rómában egy Jeruzsálemben élő biblikus tanár-kollégámmal, Massimo Pazzini ferences atyával. Minden bevezető kérdés nélkül nekem szögezte: “Ha Jeruzsálembe kellene jönnöd kutatómunkát végezni, könyveket venni vagy másolni, szívesen támogatunk, kifizetjük a szállásodat”. Megköszönve elhárítottam, mondván, hogy nincs lehetőségem arra, hogy megvegyem a repülőjegyet és magukat a könyveket, újakat vagy használtakat.

E találkozás után egy héttel megkeresett egy passzionista atya, akivel, pár évvel ezelőtt Brescia-ban szerveztünk egy kétnapos biblikus előadást a zsidó-keresztény húsvét párhuzamáról, ami nagy sikert aratott. A passzionista atya, hasonlóan Pazzini atyához, minden bevezetés nélkül ezt mondta: “Ha esetleg el szeretnél menni Jeruzsálembe, kérlek, csak szólj és támogatom a repülő jegyet”.

Először azt gondoltam a két atya összebeszélt, meg azt hogy tréfáról van szó, de amikor megkaptam a kifizetett repülőjegyet, feltettem Istennek a kérdést:

“Uram, mire kell, hogy használjam ezt a lehetőséget?” És rögtön eszembe jutott: szakirodalmat, biblikus szövegmagyarázatokat szeretnék beszerezni és főleg kabalisztikus könyveket meg a Zohart, amikre titokban sóvárogtam, de amik Európában elérhetetlenek, illetve nagyon drágák, Jeruzsálemben viszont sokkal olcsóbbak. A kabala, vagyis a zsidó misztika régebben foglalkoztat, és erről a témáról májusban tartottam egy előadást a “Viaggio” (Utazás) kiadó felkérésére.

Akkor határoztam el, hogy egy ghemátria-kabalisztikus szótárt szeretnék megírni, mivel ez egy régóta dédelgetett tervem, de ehhez alig van szakirodalmam. A Zohar (il libro dello Splendore) öt kötetből áll és egy komoly munkához eredeti nyelven kell azt tanulmányozni. Ami viszont nagyon drága. Mindezt végiggondolva megköszöntem mindkét atyának a váratlan ajánlatot (hangsúlyozni szeretném, hogy egyikük sem tudott a titkos vágyaimról, gondolataimról a könyvekkel kapcsolatban) és elhatároztam, hogy elutazom. Csakhogy az az összeg, ami a könyvek beszerzését illeti, hiányzott. Mit tegyek? Mondjam le a repülőjegyet és a szállást? Nem, hanem egy perselybe elkezdtem gyűjteni az adományokat.

A Facebookra is feltettem a következő szöveget: “Linder Ágnes biblikus tanár vagyok, kaptam egy lehetőséget arra, hogy Jeruzsálembe menjek, az utazásom célja könyvek vétele, főleg kabalisztikus irodalom, szótárok és fénymásolatok a Héber egyetemen. Nincs anyagi keretem erre, kérek minden kollégámat, barátomat, hogy segítsen. Hálásan köszönöm előre is”. Nagyon sok barátom, barátnőm, magyarok, és olasz hívek a római S. Giulio plébániáról segítettek adományokkal, sőt még ismeretlenül is, egy Bécsben élő atya is küldött egy jelentős összeget. Isten fizesse meg mindenkinek a nemes segítséget!

“Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok,
gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek, minden utam világos előtted” (v. 2).

“Létem soha nem volt elrejtve előtted….szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírtad őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük. Terveid, Uram, felfoghatatlanok…” (v. 16-17).

Kételkedhet-e a hívő ember az isteni Gondviselésben? Maimonidész (1204) „A tévelygők útmutatója” című könyvében Platót idézve hosszú oldalakon fejtegeti, hogy “minél jobban ráhagyatkozunk a Gondviselésre, annál hatékonyabban tapasztalhatjuk meg a segítséget. Minél jobban ismerjük Istent, annál jobban az oltalmában vagyunk”.

Jézus azt tanítja, hogy Mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk (Mt 6). Isten országát és annak igazságát keresve merhetünk kérni, gondolatban és imában: higgyük szilárdan, hogy Isten előtt a sötétség is fény.

A 139. zsoltár egy kérő imával fejeződik be. A zsoltáros arra buzdítja Istent, hogy: “Vizsgálj meg, Uram, vizsgáld meg szívemet, tégy próbára és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e a gonoszság útján, és vezess el az örök útra!” Ámen, így legyen.

(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések