HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-02-05 13:24:25
A+ a- print this page



Elhunyt Rómában a Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat politológusa



P. Michele Simone jezsuita február 4-én hunyt el az Örök Városban. Az olasz szerzetes hosszú évekig politikai elemzéseket írt a jezsuita lap számára. Kiemelten foglalkozott a katolikusok politikai jelenlétével és elkötelezettségével. P. Simone viszonyítási pontot jelentett a témában a katolikus világ számára eszmefuttatásaival és mindig éleslátó ítéleteivel. Gyakran megszólalt a Vatikáni Rádióban az olasz politika legjelentősebb eseményeit kommentálva.

Gyászszertartására február 6-án, csütörtökön kerül sor a Civiltà Cattolica székhelyének kápolnájában délelőtt 10 órakor.

P. Michele Simone 1943-ban született a dél-olaszországi Bariban. 1967-ben lépett be a jezsuita rendbe. 1977-ben szentelték pappá. Tanulmányait követően etikát tanított a Dél-Olaszországi Teológiai Tanszéken. Majd a Civiltà Cattolica folyóirathoz került, ahol 1985-97 között főszerkesztő, majd igazgató-helyettes volt. Fáradhatatlanul, készségesen és pontosan dolgozott, jezsuita szerzetestársai számos művének kiadását gondozta, különösen az olasz társadalomra vonatkozó témákban. 1997-2008 között az olasz katolikus társadalmi hetek tudományos bizottságának a tagja is volt. Az utóbbi hónapokban súlyos neurológiai problémákkal kezelték.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések