HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Szeretetszolgálat és szolidaritás >  2014-03-13 16:40:00
A+ a- print this page



Egyházi kezdeményezések Ukrajna érdekében



A svájci püspöki konferencia plenáris ülésén felhívást tettek közzé a békéért Ukrajnában. A március 3-5. között tartott megtartott tanácskozásról kiadott közleményükben kiemelik, hogy a kelet-európai ország lakóinak szenvedései és reményei álltak az ülés középpontjában Borisz Gudziak ukrajnai görögkatolikus püspök jelenlétének köszönhetően. A főpásztor szemtanúként jelen volt a Majdan téri összecsapások során Kijevben. A lakosság tüntetései kapcsán rámutatott, hogy azok erkölcsi alapelvek és nem részérdekek védelme érdekében zajlanak. Az emberi méltóság kultúráját akarják a félelem kultúrájának helyébe állítani. Emlékeztetett az egyház és a vallási közösségek elkötelezettségére, hogy ne forduljanak az erőszakhoz. Minden éjszaka ökumenikus találkozót tartanak az egyházak ukrán tanácsa és egyes vallási szervezetek koordinációjának köszönhetően.

Gudziak püspök négy pontban foglalta össze a kijevi helyzet stabilizálásának lehetőségét: a kormány hallgassa meg a lakosságot; a tüntetők és az intézmények kerüljék el az erőszak bármely formáját; nem szabad az ország kettészakadására buzdítani és végül párbeszédet kell folytatni. Ehhez kapcsolódóan a svájci püspökök a következő felhívást fogalmazták meg: Ferenc pápa példáját követve arra buzdítják a jószándékú embereket, hogy imádkozzanak a békéért Ukrajnában és támogassanak minden kezdeményezést, amely célja, hogy a párbeszédre és az erőszak elutasítására buzdítson.

Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke is felhívást tett közzé, amelyben vasárnapra, március 9-re az olasz püspökök imanapot hirdetett Ukrajna békéjéért országszerte elfogadva a Szentatya hívását, miszerint az ima az igazságosság és a béke legnagyobb fegyvere. „Imádkozzunk, hogy mindenki és különösen is Európa egy hangon és szívvel elő tudja segíteni a párbeszéd útját, és el tudjon rettenteni minden olyan úttól, amely nem az élet és a szeretet, a személyek méltósága tiszteletének, a családok és a népek útja” – kérte Bagnasco bíboros március 6-án, csütörtökön este a Szent István apátságban tartott imatalálkozó során. Az események jelen volt Vitalij Tarasenko ukrán káplán is.

Bagnasco bíboros a Nyugathoz fordulva hangsúlyozta, hogy az érdekek ne kerüljenek előtérbe a jogokkal szemben semmilyen módon és semmilyen okból. Az európai tagállamok vezetőihez felhívást intézve kérte, hogy ne tegyenek úgy, mintha nem látnák, mi történik. Irányítsa őket az ukrán nép java és a népek jogai, ne pedig más természetű érdekek.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések