HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-03-21 19:33:02
A+ a- print this page



Ukrajna és Oroszország felajánlása Szűz Mária Szeplőtelen Szívének



2014. március 19-20. között Harkovban tartották tavaszi konferenciájukat Ukrajna római katolikus püspökei. 19-én a székesegyház Szent József búcsúja alkalmával megáldották a püspökség és a plébánia új épületét. Másnap, 20-án az esti szentmisében az alábbi imával ajánlották fel Ukrajnát és Oroszországot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének:

1. Szeretett Úrnőnk és Anyánk, Rózsafüzér Királynője, Keresztények Segítsége, az emberi nem megmentője, Győzedelmes Szűz, íme alázatosan térdre borulunk trónusod előtt.

2. Azzal a teljes bizalommal jövünk hozzád, hogy kiesdjük az irgalmat, megkapjuk a kegyelmet és a szükséges segítséget és védelmet balsorsunkban. Nem érdemeinkért kérjük ezt, melyekre nem számítunk, hanem anyai Szíved végtelen jóságában bizakodva. Neked, Mária, a Te Szeplőtelen Szívednek adjuk át és ajánljuk fel magunkat az emberiség és Ukrajna történelmének ebben a drámai órájában.

3. Egyesülünk az egész Egyházzal, a Te Isteni Fiad Titokzatos Testével, mely a világ annyi helyén szenved és vérzik. Egyesülünk minden emberrel, akik a világ számos zugában a háborútól, gyűlölettől és igazságtalanságtól szenvednek, és mindenkivel, aki szenved, mert nem ismerte meg Isten szeretetét. Különösen is egyesülünk Isten Népével, akik gondjainkra vannak bízva Ukrajna földjén, és mindenkivel, aki ezen a földön lakik.

4. Indítson meg Téged ennek a sok embernek szenvedése. Tudatában vagyunk, hogy a bűn okozta azt. Ukrajna földjének népe kimondhatatlanul szenvedett számos bűn miatt: a mások és a saját bűnei miatt. Úgy látszik, manapság is annyi kortársunk szívében uralkodik a rossz és a bűn, és földünkön is. Az abortusz, az iszákosság, a korrupció, a válás, a gyűlölet, hazugság, erőszak, kapzsiság, paráznaság, igazságtalanság, felelőtlenség a gyengékkel és a szegényekkel szemben– olyan sok van ezekből! Sok ember elvetette Istent, vagy úgy élnek, mintha Ő nem létezne, mintha Ő nem a Szeretet lenne. A vétkek és a bűnök ugyanúgy minket is terhelnek.

5. Ó, Irgalmasság Anyja, esd ki számunkra Istennél az irgalom és a megbocsátás kegyelmét! Esd ki a megtérés és a keresztény élet kegyelmét. Imádkozd ki a keresztény megbékélés ajándékát Ukrajna földjén. Esd ki számunkra mindenekelőtt azokat a kegyelmeket, melyek egy pillanat alatt meg tudják változtatni az emberi szíveket, és amelyek előkészítik és megerősítik az annyira áhított békét! Világ Királynője, imádkozz értünk; ajándékozd meg a világot és Ukrajnát békével, mely az igazságra, az igazságosságra és a krisztusi szeretetre épül! Mindenekfölött pedig hozd el nekünk a lelki béke ajándékát, hogy Isten Országa zavartalanul és egyetértésben növekedhessen.

6. Ne vond meg oltalmadat a nemhívőktől és mindazoktól, akik a halál árnyékában vannak. Tedd, hogy számukra is felkeljen az igazság napja! Tégy úgy, hogy ők is velünk együtt ismételjék ezeket a szavakat az egyetlen Üdvözítő előtt: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! Esd ki nekünk a bátorságot, hogy mindenkinek hirdessük Isteni Fiad Evangéliumát.

7. Alázatosan kérünk Téged az egység kegyelméért mindazok között, akik Fiadat Üdvözítőjüknek vallják, hogy egy akol legyen és egy pásztor. Alázatosan Neked ajánljuk, szeretett Úrnőnk és Anyánk, Oroszországot, mely különleges helyet foglal el Szeplőtelen Szívedben: vedd anyai oltalmadba.

8. Ajándékozd meg Isten szent egyházát békével és szabadsággal, fékezd le az új pogányság és a materializmus hullámait, erősítsd meg a hívek szívében a tisztaság szeretetét, a keresztény élet gyakorlását és az apostoli buzgóságot, hogy növekedhessen Isten szolgáinak száma és megsokasodjanak érdemeik.

9. Felajánlottuk Szent Fiad Szívének az Egyházat és az egész emberiséget, mely Belé veti reményét, hogy Ő a győzelem és az üdvösség kifogyhatatlan forrásává váljon mindenki számára – hasonlóképpen mi is felajánljuk magunkat örökre Neked és Szeplőtelen Szívednek, ó Úrnőnk és Anyánk, hogy a Te szereteted és oltalmad biztosítsák Isten Országának győzelmét, valamint hogy Ukrajna és minden nép, Istennel és egymással kiengesztelődve, Téged áldjanak és dicsőítsenek.

Harkov, 2014. március 20.

Ukrajna római katolikus püspökei




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések