HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Pápai kihallgatások és Úrangyala imádság  >  2014-03-29 14:02:36
A+ a- print this page



Csak az találkozhat Jézussal, aki elismeri saját törékenységét – Ferenc pápa beszéde vakok és süketnémák egy csoportjához



RealAudioMP3 A betegek és a fogyatékkal élők kiváltságosak Jézus szemében – állapította meg Ferenc pápa március 29-én, szombaton délelőtt. A vatikáni VI. Pál teremben fogadta vakok és süketnémák ezreit, akiket a Vakok Apostoli Mozgalmának és a Süketnémák Kis Missziójának tagjai kísértek el. A pápa ismételten leszögezte: elő kell segíteni a találkozás kultúráját, hogy leküzdjék a kizárás és az előítélet jelenségeit.

Jézus szeretete legyőzi a fogyatékosság akadályait. Ferenc pápa erről kívánt mindenekelőtt tanúságot tenni a süketnéma és vak személyek előtt, akik hozzátartozóikkal, gondozóikkal töltötték meg a kihallgatási termet. Beszédében a pápa utalt Jézus és a szamariai nő találkozására, amelyet az elmúlt vasárnap evangéliumi szakasza beszél el. Az Úr szeret találkozni kirekesztett, kizárt, megvetett emberekkel, mint amilyenek a szamariaiak voltak a zsidók szemében. Gondoljunk mindazokra, akikkel Jézus találkozni akart, főleg betegekkel, fogyatékkal élőkkel. Meggyógyította őket és visszaadta teljes méltóságukat. Fontos, hogy ezek a személyek egy új magatartásforma tanúi legyenek, amelyet a találkozás kultúrájának nevezhetnénk.

Tipikus példa erre a született vak, akiről a következő vasárnapi evangélium szól. Az az ember születésétől fogva vak volt. A társadalom kirekesztette egy hamis felfogás nevében, amely azt tartotta, hogy fogyatékossága Isten büntetése.

Jézus radikálisan visszautasítja ezt a fajta gondolkodást, ami valóban káromkodást jelent! Jézus ezt visszautasítja és visszaadja a vaknak a látást, végrehajtja rajta Isten művét. Figyelemre méltó, hogy ez az ember, a történtek után, tanúságot tesz Jézusról és művéről, ami Isten, az élet, a szeretet és az irgalmasság műve.

Miközben a farizeusok vezetői, biztonságuk magaslatából ítélkeznek a vak és Jézus felett is, mint bűnösökön, a látását visszanyert vak, lefegyverző egyszerűséggel védelmezi Jézust, és végül megvallja Jézusba vetett hitét, osztozva sorsában: mindkettőjüket kirekesztik a közösségből. Valójában azonban az az ember egy új közösségnek a tagjává vált, amely a Jézusba vetett hiten és a testvéri szereteten alapul.

Íme a két egymással ellentétes kultúra. A találkozás kultúrája és a kirekesztés, az előítéletek kultúrája. A beteg, vagy fogyatékkal élő személy éppen törékenységénél, korlátozottságánál fogva tehet tanúságot a találkozásról: a Jézussal való találkozás kaput nyit az életre és a hitre, a többiekkel való találkozásra, a közösségre. Valójában csak az tud testvéri és szolidáris kapcsolatokat építeni az egyházban és a társadalomban, aki elismeri saját törékenységét, korlátozottságát.

„Hagyjátok, hogy Jézus találkozzon veletek, csak ő tudja megszabadítani szíveteket a bezártságtól, a meddő pesszimizmustól. Ő tudja megnyitni szíveteket az élet, a remény számára" – fejezte be beszédét Ferenc pápa.


(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések