HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-03-31 16:09:44
A+ a- print this page



„Az irgalmasság tüze” – imakezdeményezés Lengyelországban



II. János Pál szentté avatására készülve a lengyelek imádságra gyűlnek össze „az irgalmasság tüze” körül az Új Évezred Műve elnevezésű alapítvány kezdeményezésére, amelynek elnöke Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke, aki negyven éven keresztül Karol Wojtyla titkára volt.

Vasárnap a lagiewniki Isteni Irgalmasság szentélyében kerültek átadásra a lengyel elnöknek, Bronislaw Komorowskinak, valamint a különböző állami hatóságok és a társadalom képviselőinek a jelképes „irgalmasság szikrái”, amit aztán templomokba, házakba és hivatalokba is eljuttattak az egész országban.

A lengyel püspöki kar titkára, Wojciech Polak ismertetve a kezdeményezést azt kívánta, hogy a hívek kreatív módon éljék át a Boldog Wojtyla és Roncalli pápák szentéé avatásához vezető időszakot. Hogy egy olyan idő legyen – tette hozzá –, amelyben felkészülünk egy valóban külsőleg fontos eseményre, de ami mindenekelőtt a hit nagy eseménye, és egy találkozás a II. János Pál életében és szolgálatában konkrétan kifejezett életszentséggel.

(mt)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések