HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-04-20 16:35:08
A+ a- print this page



II. János Pál emlékezete - Interjú P. Szabó Ferenc atyával



RealAudioMP3 A 2011. május 1-jén boldoggá avatott II. János Pál szentté avatására készülve felidézzük Wojtyła pápa péteri szolgálatának főbb mozzanatait, közben Szabó Ferenc atya, aki negyed századon át dolgozott a Vatikáni Rádió magyar osztályán, ízelítőt ad a magyarok pápabarátjával való személyi találkozásairól.

„Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak! Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra, civilizáció és haladás tágas birodalmát az ő megmentő hatalmának! Ne féljetek!”

II. János Pál pápa első üzenete az Egyháznak és a világnak maradandó, halála után is időszerűnek bizonyul, amikor az emberiség, az egyesülő Európa, benne hazánk jövőjének távlatait kutatjuk. Az 1978. október 16-án pápává választott krakkói bíboros érsek október 22-én tartotta ünnepélyes beiktatását a zsúfolásig megtelt Szent Péter-téren. E szentmisén mondott homíliájában hangzottak el ezek a szavak.

Lényegében ezt az üzenetet hangoztatta II. János Pál a nagyvilágot bejárva apostoli zarándoklatai során, beszédeiben, enciklikáiban, üzeneteiben is. Ezt üzente a magyaroknak kevéssel megválasztása után, december 2-án kelt levelében, amelyet Luigi Poggi érsek nyújtott át Lékai László bíborosnak. Elsősorban a püspökökhöz szólt: „Meg vagyok győződve arról, hogy a katolikus egyház, amely oly nagy szerepet játszott Magyarország történetében, továbbra is alakítja hazátok lelki arculatát, elvíve gyermekeinek Krisztus Evangéliumának világosságát, mely századokon át megvilágította honfitársaitok életét.”

1991. augusztus 16. és 20. közötti első magyarországi látogatása során is az új evangelizálás, az ország erkölcsi „feltámadása” volt beszédeinek fő témája: miként hajdan a tatárjárás után, a négy évtizedes ateista diktatúra után elsősorban az erkölcsi értékek továbbadása, a nevelés megújítása a sürgető feladat Magyarországon is, de egész Európában is. Ahogy a pápa a budapesti diplomatákhoz szólva hangoztatta: világszolidaritásra és együttműködésre van szükség Kelet és Nyugat, Észak és Dél között, hiszen az emberiség a maga nagy változatosságában is egyetlen családot alkot. A püspökökhöz szólva – miután felvázolta az új evangelizálás feladatait – reménységre hangolt, a Filippiekhez írt levélre (3,13–15) utalva: „Futunk, »elfelejtve a múltat«. Amikor a hitélet megújulását várjuk, nem kell a letűnt korok iránti nosztalgiába esnünk. Isten műve sohasem ismétlődik meg, ő mindig új formákat talál vándorló népe számára. (. . .) Fontos tehát, hogy hasztalan siránkozás nélkül a Lélekre hallgassunk, és kitartó következetességgel »nekirugaszkodjunk a jövőnek«. Úgy azonban, hogy a körülmények fényénél.

- Ha most röviden mérlegelni próbálnánk II. János Pál péteri szolgálatát, tanítását, egyházkormányzatát, Atya milyen mozzanatokat emelne ki?

- Egyetértéssel idéznék egy oldalt (32) Giancarlo Zizola neves olasz „vatikanista” könyvéből: L’altro Wojtyła, A másik Wojtyła c. könyvéből. Megjegyzem: a szerző meglehetősen kritikus, de itt a lengyel pápa mindenki által elismert érdemeit sorolja fel. – „Mindenkire mély benyomást gyakorolt e pápaság nemzetközi tevékenysége a béke, az emberi jogok, a nemzetközi igazságosság és az orvosi etika érdekében. Wojtyła pápa látomása a ’két tüdővel’ lélegző Európáról elindított egy olyan erőteljes folyamatot, amely végül a kommunista rezsim elleni lengyel felkeléshez és a berlini fal leomlásához vezetett. A római zsinagóga meglátogatása 1986-ban pápaságának egyik alapvető eseménye volt. Hasonlóképpen a világvallások képviselőinek összejövetele Assisiben, ugyanabban az évben, amikor közösen imádkoztak a békéért. 2000-ben mea culpát mondott az Egyház történelmi tévedéseiért; ez meghökkentette a római Kúriát, és felforgatta a hagyományos (a konzervatívok által értelmezett) egyházi tévedhetetlenséget. A jeruzsálemi Siratófalnál tett látogatása helyreállította a zsidósággal való kapcsolatot, amely tette azt is célozta, hogy elvágja az antiszemitizmus állítólagos teológiai gyökereit. A damaszkuszi mecsetben levetett cipővel tett látogatás és az iszlámmal való párbeszéd különböző gesztusai kifejezték egy kiengesztelődött világ utáni sóvárgását. Hasonlóképpen az Assisiben rendezett megbocsátás napja is, mintegy alternatívaként a ’civilizációk összecsapásával’ (Huntington) szemben és ama ’megelőző háború’ ellenében, amelyet Washington szervezett az Ikertornyok elleni merénylet megtorlására. Mindezek lelki kezdeményezések voltak a civilizációk összecsapásától vallásilag is megrendült és zsákutcába jutott világban. II. János Pál – hála ezeknek a jövő szempontjából termékeny gesztusainak – a katolicizmust a tolerancia, a nyitottság, a békés együttélés és a látható egyetemesség ’civil’ funkciójával jelölte ki. A berlini fal leomlása előtt és után felsorakoztatta a katolikusokat a világ fejlődése mellé.”

Így Giancarlo Zizola értékelése, aki persze kitér a II. János Pál ellenni kontesztálásokra is, az Európa-szerteerősödő kulturális és tekintélyi válság következtében az egyházvezetés felé áramló bírálatokra is. A zsinat után VI. Pálnak, majd II. János Pálnak – és vele a Hittani Kongregációt vezető Ratzinger bíborosnak szembe kellett néznie ezekkel a bírálatokkal, amelyekben – az igazságtalan túlzások mellett – volt megszívlelendő is, amint napjainkban ez kitűnik Ferenc pápa megnyilatkozásaiból.

- II. János Pál sok-sok beszédén kívül számos körlevelet, különböző témájú dokumentumot tett közzé. Atya melyeket emelné ki?


-Fontos volt első, programadó Redemptor hominis k. enciklikája, továbbá a Dives in misericordia, Laborem exercens és a Sollicitudo rei socialis, de legfőképpen a Centesimus annus kezdetű körlevél, amely újra összefoglalta és a jelen helyzetet figyelembe véve aktualizálta, továbbfejlesztette az egyház száz éves szociális tanítását XIII. Leótól VI. Pálig.

- Köztudomású, hogy a lengyel pápa a magyarok barátja volt…

- Igen, mi magyarok több alkalommal megtapasztaltuk irántunk érzett rokonszenvét: megnyilatkozásaiban kifejezetten is hivatkozott a hagyományos lengyel-magyar barátságra, jól ismerte a történelemből a közös lengyel-magyar királyokat, szenteket.

Mindezt személyesen is megtapasztalhattam, amikor 1991-es magyarországi látogatása előtt sokszor találkoztam vele a Vatikánban a szerdai kihallgatások előtt, hogy a magyar zarándoknak szánt magyar szöveg kiejtését gyakoroljuk. Minden alkalommal emlékezetett a lengyel-magyar közös történelem valamelyik mozzanatára. A magyarországi látogatás előtt dokumentációt is adtam a Szentatyának, hogy tájékozódjék a magyar múltról és jelenről, az egyházi-kulturális helyzetről.

A Vatikáni Rádió volt francia munkatársával összeállítottuk előző évben a Missi c. képes francia folyóirat Magyarországról szóló különszámát. Ezt is átadtam a pápának. Amikor 1991. augusztus derekán Castel Gandolfóban vele ebédelhettem, láttam: evés közben nézte, forgatta a lapot, és kérdezgetett. Szóba került az 1956-os magyar forradalom is. Valamit tudott róla; említette, hogy lengyel egyetemisták jöttek Budapestre vért adni. De akkor tőlem hallotta először, hogy a szabadságharc – a poznańi eseményekre válaszul - a lengyelekkel való együttérzésünk jeléül szimpátia-tüntetésként kezdődött. Elmondtam, hogy először mi egyetemisták a Bem-szoborhoz vonultunk, megmondtam, hogy ki volt Bem apó, és hogy hogyan taposták el a szovjet tankok szabadságharcunkat. Wojtyła pápa figyelte elbeszélésemet, és jól megjegyezte, mert amit tőlem hallott 1956-ról, megismételte egy héttel később a magyar főpásztoroknak.

1991. augusztus 20-án délben a magyar püspököknek olaszul rögtönzött beszéde tanúsítja ezt. A Vatikáni Rádió olasz technikusa rögzítette e beszédet.

- Ez a rögtönzés nem szerepel az 1991-es pápalátogatás beszédeinek hivatalos gyűjteményében (csak a püspököknek szóló hivatalos beszéd), most kérem Atyát, olvassa fel magyar fordításában.

„Évek óta vártam erre a magyarországi napra; főleg, amikor Lengyelországba látogattam, tudva azt, hogy Lengyelország és Magyarország között századokon át és az utolsó időkben is szorosak voltak a kapcsolatok. Mindig arra gondoltam, vajon mikor nyílik lehetőség arra, hogy Magyarországra menjek, és most ez valóra vált. Köszönetet mondok ezért a lehetőségért az Isteni Gondviselésnek, hogy így irányította a dolgokat annyi emberi tényezőn keresztül, és főleg a Fatimai Szűz révén megnyilvánult Irgalmasságáért, mert emberileg szólva ennek a pápának tíz éve nem kellett volna élnie már, több mint tíz éve. Ha nem élt volna, nem jöhetett volna Magyarországra! Ha tehát él, a Madonnának köszönheti, ennek a csodálatos és titokzatos Madonnának, aki irányítja a személyek és a népek sorsát. [Itt néhány mondat utalást tett Częstochowára, az oda összesereglett fiatalokra, ti. a pápa onnan érkezett Magyarországra.] Tehát mindez kapcsolódik Magyarországhoz. Számomra a magyar hagyomány átfog ezer évet, és vannak benne kiváltságos, sajátos mozzanatok. Biztosan ilyen pillanat volt, amikor Lengyelországba jött Lajos király leánya; Lajos rokonsági kapcsolatban volt a Piast családdal, és e család kihalása után Lajos egy ideig Lengyelország királya volt, egyszerre Magyarország és Lengyelország királya. Lengyelországban a trón örököse tizenkét éves leánya, Hedvig lett. Ez a Hedvig a kellő pillanatban Krakkóba jött, és Isten nagy áldását hozta magával, nem csupán új országa, új hazája számára, hanem annyi nép, főleg Litvánia számára, továbbá ama népek számára, amelyek ebben a korszakban a mongol, a tatár iga alatt éltek. Biztosan új korszakot nyitott lengyel népünk és Európa számára. Azután meg kell említenünk egy Erdélyből jött nagy királyt: Báthory Istvánt, aki Lengyelország egyik legnagyobb királya volt, de csak tíz évig uralkodott. Az oroszok nem szívesen emlékeznek rá, mivel győzni tudott, és a saját követelményeit szabta ki rájuk.

Íme, a történelemnek oly sok mozzanata eleven emlékezetemben, de ezeket nem mondom el nyilvánosan, nehogy túlságosan lengyel pápa legyek, de elmondom barátok között, akik jobban tudják. A XIX. században volt egy lengyel tábornok, Bem tábornok, egyike a magyar nemzeti hősöknek. A mi századunkban, 1956-ban történt: előbb az első ellenforradalom a lengyelországi Poznańban, majd a híres októberi forradalom Magyarországon, nagyon éreztük a kapcsolatot. Jól emlékezem az eseményekre, mert már nemcsak pap voltan, hanem professzor is: a fiatal egyetemisták mentek Magyarországra, vért vittek, hogy segítsék magyar testvéreiket a nehéz helyzetben, a kórházakban vérátömlesztéssel. Nagyon hosszú és gazdag tehát [közös] múltunk. Az előzményekről, a középkorról beszéltünk. Tegnap láttuk [a Népstadionban] a szép színrevitelt, a művészi szempontból nagyon szép balettet, amely felidézte a tatárjárást [Szent Margit alakját]. Ugyanabban a történeti időszakban, a XIII. században, Lengyelországot is megszállták a tatárok. Ebben a korszakban a herceg (nem volt király), a krakkói herceg egy magyar lányt vett nőül, Kinga-Kunigundát, aki férje halála után Lengyelországban maradt, és klarissza apáca lett, és a lengyel nép emlékezetében, mint anya maradt meg. Ezek a kapcsolatok tehát több évszázadosak, mindig kedvezők, testvériek voltak; ezért igen nagy vágyat éreztem, hogy Magyarországra jöjjek, régóta vágytam erre. Egy kis akadályt jelentett a magyar nyelv. (. . .)

Ez a nap, számotokra Szent István napja, állami ünnep is; a kommunisták ugyan meg akarták szüntetni, de másképpen nevezve megtartották, mert nem tudtak változtatni az erős hagyományon. A hagyomány erősebb volt, mint az ideológia; nem régóta ismét Szent István ünnepe. Szent István elhozta saját ünnepére a pápát is, előbb Esztergomba, azután Budapestre. Nem tudom nem csodálni mindezért az Isteni Gondviselést, aki így írja az előre láthatatlanokat:» quod non est possibile apud homines, est possibile apud Deum«. Mondjunk köszönetet az Isteni Gondviselésnek és a Magyarok Nagyasszonyának a mai napért és e találkozásért!”

*

- A magyar püspökök 1993. január 23. és 30. között végezték ad limina látogatásukat a Vatikánban. II. János Pál hozzájuk intézett beszédében lényegében megismételte 1991-es látogatásakor mondott intelmeit. Idézünk egy szakaszt beszédéből:

„Csak a fordulattal tudatosult valóban az emberekben országotokban, hogy egy értékeit vesztett és zilált társadalomban éltek. Az egyház ebben az átalakulásban sokak számára egyike azon kevés hitelt érdemlő intézménynek, amelyben még bízhatnak. Nagy tehát a belétek helyezett bizalom és a veletek szembeni elvárás. Hogy megfelelhessetek a különböző oldalról felkínálkozó sokrétű feladatoknak, amelyeket nem utasíthattok vissza, és amelyekkel legjobb tudásotok és lelkiismeretetek szerint törődtök, szükséges lesz komoly horderejű elgondolásokat kidolgozni, és megvalósításukra a megfelelő személyeket munkába állítani.

Jóllehet lejárt a totalitarizmus ideje, amely a vallást és az egyházi életet diktatórikus intézkedésekkel egy evilági üdvrendnek vetette alá, országotokat ma mégis befolyásolja a túlzott fogyasztói szemlélet és a hagyományos értékek felbomlása. Emellett fennáll a veszély, hogy az egyik függőségből a másikba kerültök, amely nem kevésbé ellenkezik az ember valódi kibontakozásával, és a kereszténységet ugyanúgy akadályozza abban, hogy elvárt módon betölthesse azt a nélkülözhetetlen szerepét, amely megilleti, mint a magyar történelem és kultúra lényeges alkotórészét. Ezért Szent Pál apostollal mondom nektek:» álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket.«(Gal 5,1)”

(szf)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések