HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-04-25 17:01:38
A+ a- print this page



XXIII. János pápa és a II. Vatikáni zsinat előkészületei - Roberto Tucci SJ kiadatlan naplójegyzetei tükrében – P. Szabó Ferenc SJ ismertetése



RealAudioMP3 Angelo Giuseppe Roncalli velencei pátriárka, alig három hónappal azután, hogy XXIII. János néven pápa lett, 1959. január 25-én bejelentette, hogy egyetemes zsinatot hív össze. Fél évszázaddal ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg a Szent Péter-bazilikában a II. Vatikáni egyetemes zsinatot, amelyen az Egyház történelmében addig a legtöbb püspök vett részt.

A pápa híres Gaudet Mater Ecclesia (Örvendezik az Anyaszentegyház) kezdetű megnyitó beszéde lassú érlelődés, előkészület gyümölcse volt. Az idős pápa „prófétai intuícióval” – a Szentlélek sugallatára – hívta össze ezt a zsinatot, amely az Egyház korszerűsödését, megújítását célozta, és amely korfordulót jelent az egyháztörténelemben.

A zsinat programját a pápa nem határozta meg rögtön: célkitűzését és természetét fokozatosan – a világ püspökeit és a teológusokat konzultálva – körvonalazta. Legelőször a keresztények egységének helyreállítását említette. És ez is maradt fő törekvése.
Roberto Tucci jezsuita nemrég megjelent naplójegyzeteit olvasva nyomon kísérhetjük a zsinat három évig tartó előkészületeit.

Ezekben az években ugyanis János pápa több ízben kihallgatáson fogadta Roberto Tucci jezsuitát, a La Civiltà Cattolica című jezsuita folyóirat akkori fiatal (38 éves) igazgatóját, hogy megbeszélje vele a zsinat célkitűzését, és a folyóirattól szándékai megvalósításának támogatását kérje. R. Tucci 1959-ben lett a Civiltà Cattolica igazgatója, és ezt a szerepét 1973-ig töltötte be. De tevékenyen részt vett a zsinati munkákban is mint szakértő (a világiak apostolságával foglalkozó bizottságban) és mint a sajtó tájékoztatója a zsinati ülésekről. 1973-ban a Vatikáni Rádió igazgatója lett, majd II. János Pál nemzetközi útjainak szervezője, jelenleg bíboros.

A világsajtó pozitívan és lelkesedéssel üdvözölte a zsinat bejelentését, a nyitást a korszerűsítés felé. Nem így kezdetben az Osservatore Romano és a Civiltà Cattolica, amelyek még XII. Pius irányvonalát képviselték. János pápa, aki szívén viselte a keresztények egyesülését, meghívta a zsinatra az ortodox egyházak képviselőit, az Egyházak Világtanácsa főtitkárát és a canterburyi érseket is. A pápa „új pünkösdről” kezdett beszélni, majd létrehozott az „Előkészítő Bizottság” megszervezésére 10 bíborosból álló csoportot: valamennyien a Kúriából és mind olaszok voltak – és irányítását Domenico Tardini bíboros államtitkárra bízta. A Bizottság titkára a Rota Romana prelátusa, Mons. Pericle Felici lett, aki a zsinati üléseken végig megőrizte e megbízatását.

Sokan kétkedve nézték és bírálták is a pápának ezt a döntését, ti., hogy a Római Kúria vette kézbe a zsinat előkészítését, nemigen engedve szóhoz jutni a világegyház püspökeit. János pápa azonban megfékezte Mons. Felici és a Kúria törekvéseit, mert mindenképpen biztosítani akarta a zsinat szabadságát. Többek között azzal, hogy nem a Szent Officium prefektusára, a konzervatív Ottaviani bíborosra, hanem Tardini államtitkárra bízta az Előkészítő Bizottság irányítását, és azt óhajtotta, hogy az egyes szakbizottságok titkárait a Kúrián kívüli személyekből válasszák.

Amikor Roncalli pápa a Római Kúria tagjaira bízta a zsinat előkészítését, tudta, hogy nehéz lesz azt megnyerni a zsinati reformoknak. A Kúriára, főleg a Szent Officiumra utalva kijelentette P. Tuccinak, a Civiltà Cattolica fiatal igazgatójának: „Kicsinyes, beszűkült mentalitással rendelkeznek, mert nem hagyták el soha Rómát és környékét: képtelenek az Egyház dolgait valóban egyetemes távlatokban látni.” Ez a megállapítása vonatkozhatott a „római teológia” szűkösségre is, amint később kiderült olyan neves teológusok naplójegyzeteiből, mint a domonkos Yves Congar és a jezsuita Henri de Lubac. A Kúria tagjaiból álló Előkészítő Bizottság számos (kb. 70) témát javasolt a zsinati tárgyalásokra; ezek csupán arra korlátozódtak, hogy kommentálják az utolsó pápák, főleg XII. Pius tanítását.

János pápa 1962. október 11-re tűzte ki a zsinat megnyitását. Az előkészületek három éve során lassan körvonalazódott a pápának a zsinat szerepéről alkotott felfogása: ebben nagyban segítették olyan püspökök és teológusok, mint Léon-Joseph Suenens belga bíboros, a német jezsuita biblikus Agostino Bea, később bíboros, a francia Paul-Émile Léger, az olasz Giacomo Lercaro és Giovanni Battista Montini, a leendő VI. Pál pápa.

Amikor János pápa tapasztalta a Civiltà Cattolica jezsuita szerkesztőinek merevségét, arra biztatta az új igazgatót, Tuccit, hogy a folyóiratot állítsa a zsinati aggiornamento szolgálatába, többek között úgy is, hogy leváltják a szerkesztőség idősebb, konzervatív atyáit, és az új felé nyitottabb rendtagoknak adják át a szerkesztést.

XXIII. János a P. Tuccinak adott kihallgatások során számos érdekes kijelentést tett a folyó zsinati munkákról. Itt nem vehetjük sorra az egyes beszélgetéseket, de idézek a pápa néhány fontosabb megnyilatkozásaiból. Megállapította, hogy a zsinat igazában csak késve kezdte meg érdemi munkáját. Közölte P. Tuccival azt is, hogy az első ülésszak idején az atyák kevéssé nyíltak meg a párbeszédnek, főleg a Szentírás és az egyháztan kérdéskörében. E témáknál csupán annyi történt, hogy korlátozták a Szent Officium befolyását: elérték azt, hogy a teológiai bizottság, amely gyakorlatilag Ottaviani bíboros kezében volt, együttműködjön bizonyos fontos témáknál a Keresztények Egysége titkárságával, hogy biztosítsák a zsinat szabadságát.

R. Tucci ezt jegyezte be naplójába: „[A Pápa] panaszkodott e tényről: a Szent Officium azt hiszi, hogy parancsolhat őneki. Azt mondta, hogy helyre kellett tennie; jóllehet dicsérte Ottaviani bíboros és Mons. Parente és mások jó szándékait, hozzátette: még nem értették meg, hogy bizonyos eljárásmódokat egyáltalán nem hagyhat jóvá. Bírálta a [XII. Pius alatt befolyásos] jezsuita Sebastian Tromp teológust is, aki a teológiai bizottság konzultora volt, „aki azt hiszi, hogy taníthatja a püspököket, és kevéssé becsüli őket”.

P. Tucci naplója többször hangsúlyozza: XXIII. János pápa nagyon szívén viselte a zsinat szabadságát. Az első ülésszak során nem akart közbelépni, hogy az atyák szabadon vitatkozhassanak, és ők maguk találják meg a helyes utat. Másrészt – János pápa alázatosan megvallotta: mivel nem volt meg a kellő szaktudása bizonyos kérdésekben, közbelépése esetleg inkább zavart okozott volna, semmint segítséget. Ez volt XXIII. János pápa zsinati pedagógiája: lehetővé tette a világegyház püspökeinek, hogy ők maguk legyenek a „zsinati esemény”, az „új pünkösd” igazi főszereplői.

XXIII. János pápa megnyitó beszédében, 1962. október 11-én a zsinat programjáról szólva Krisztust jelölte meg a történelem és az élet sugárzó központjának; a szükséges aggiornamento megköveteli a kölcsönös együttműködést; a zsinat azt célozza, hogy „az emberek, a családok és a népek valóban a mennyei dolgok felé emeljék lelküket”.

Távolságot vett a történelem és a modern társadalom pesszimista szemléletétől, elutasítva a „félelem és gyanúsítás kultúráját”. Elítélte a becsukódást, főleg az Egyházban, azok nézetét, akik a múltba vágyódnak vissza, azt mondva, hogy egyre rosszabb lesz a helyzet. Szembe kell helyezkedni ezekkel a hamis, vészjósló prófétákkal.

„Az Egyház végre megszabadult annyi múltbeli profán tehertől, amelyek politikai számításból megakadályozták igazi megújulását.” „Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy elítélje (amint sok atya várta) azokat a rendszereket, főleg a kommunistákat, amelyek megtiltották, hogy püspökeik Rómába jöhessenek. Ők ma éreztetik hiányukat; mivel a Jézus Krisztusba vetett hitük miatt bebörtönözték őket, vagy másképpen akadályozottak: az emlékezés rájuk arra ösztönöz bennünket, hogy buzgón imádkozzunk értük Istenhez.”

A megnyitóbeszéd második része néhány lényeges pontot ajánlott a zsinati atyák figyelmébe.

A hitletéteményre (depositum fidei) utalva hangsúlyozta: a zsinat szándéka, hogy átadja „a tiszta és teljes tant, minden enyhítés és torzítás nélkül”, bár „e zsinat főcélja nem csupán az, hogy megőrizze ezt az értékes kincset, és csak az antikvitással foglalkoznánk, hanem vidám akarattal és félelem nélkül feladatunknak feszüljünk: korunk azt követeli, hogy folytassuk azt az utat, melyet az Egyház húsz évszázad óta jár”.

Ma előre kell lendülnünk az igazi tan elmélyítésében és annak előterjesztésében, éspedig „a mai gondolkodás kutatási formái és irodalmi megfogalmazásai révén”. És itt következett János pápa sokat idézett és magyarázott megkülönböztetése: „Más a depositum fidei régi tanának lényege és más annak újrafogalmazása: és erre kell nagyon ügyelni, mérlegelve azt a Tanítóhivatal főleg lelkipásztori kijelentéseinek összefüggésében.”

(szf)





Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések