HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Kultúra és társadalom >  2014-05-08 16:34:20
A+ a- print this page



Hajnal János római műterme - kiállítás a Római Magyar Akadémián



RealAudioMP3 Molnár Antal történész, a Római Magyar Akadémia igazgatója ismerteti azt a kiállítást, amelyet május 9-én, pénteken este fél 8-kor nyit meg Csorba László, a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

Az 1913-2010 között élt Hajnal János Aba-Novák Vilmos tanítványa volt Budapesten. 1948-ban telepedett le Rómában, így korai korszakától eltekintve valódi római művész volt, a XX. század második felének egyik legnagyobb magyar alkotómestere.

Giovanni Hajnal - ahogy Itáliában hívták - számos egyházművészeti alkotásáról ismert világszerte. A mostani tárlat azonban személyes művészetét mutatja be, amelyet az alázat és a nagy szakmabeli tudás jellemez.

A kiállítás kurátorai: Balázs Kata és Németh Pál. Külön köszönet illeti Balog Zoltán minisztert, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a tárlat, amelyhez rendkívüli segítséget nyújtott Hajnal Júlia, a művész Milánóban élő lánya, a hagyaték gondozója.

A tárlathoz kapcsolódik egy gazdagon illusztrált, színes katalógus, amelyet Balázs Kata művészettörténész írt.

A kiállítás június 15-ig tekinthető meg a Római Magyar Akadémián - Via Giulia 1.


A Római Magyar Akadémia és a Balassi Intézet
SAJTÓKÖZLEMÉNYE
“HAJNAL JÁNOS RÓMAI MŰHELYÉBEN”

Emlékkiállítás Hajnal János műveiből a Római Magyar Akadémián
2014. május 9-én 19:30-kor nyílik meg a Balassi Intézet – Római Magyar Akadémia Galériájában a Hajnal János műveit bemutató “Hajnal János római műhelyében” című kiállítás.

A római magyar képzőművészeti jelenlét talán leginkább ismert, legnagyobb hatású személyisége Hajnal János (1913-2010) volt. A kiváló tehetségű fiatal művész, Aba-Novák Vilmos tanítványa 1948-ban telepedett le Rómában, itt élt és alkotott Giovanni Hajnal néven 2010-ben bekövetkezett haláláig. Hajnal rendkívül kiterjedt munkásságát számba venni szinte lehetetlen, legismertebb alkotásai a római Santa Maria Maggiore bazilika, a vatikáni VI. Pál audiencia-terem és a milánói dóm üvegablakai, illetve a római Nagy Szent Leó templom mozaikja.

Az Örök Városban az elmúlt két évszázad alatt megfordult sok száz magyar művész közül talán egyetlen egy sem szervesült annyira Róma művészetében, mint Hajnal. Az ő alkotásaiban az európai kultúra két nagy dimenziója, Észak és Dél talált egymásra: Hajnal olyan északi festő („pittore nordico”) volt, aki teljesen eggyé lett Itáliával, a Mediterráneummal.

Azt hozta Rómába, ami innen hiányzott, és ezt zseniális alkotóerejével olyanná formálta, amelyet Róma, Itália mindenestül a sajátjának érzett. Hajnal alkotói világa a középkori alkotók alázatának, hatalmas mesterségbeli tudásának és szimbolizmusának, illetve a modern művészet ma is érvényes nyelvezetének hallatlanul termékeny együttese. Irodalmi és zenei műveltségének köszönhetően üvegablakai, mozaikjai, könyvillusztrációi sohasem dekorációk, hanem mindig teljes értékű interpretációk.

Hajnal „feltámasztására” nincsen tehát szükség, hiszen Amerigo Tot mellett nincsen még egy olyan magyar művész, aki annyira jelen lenne Itáliában, mint ő. A „másik” Hajnal János felfedezésére annál inkább. Hajnal művészete sokkal összetettebb, sokkal több a közismert üvegablakoknál, mozaikoknál.

A Római Magyar Akadémia kiállításának nem titkoltan az a célja, hogy Hajnal művészetének új dimenzióit mutassa meg, a szakrális mellett a személyeset, a nyilvános terekre szabott alkotások mellett a privát szféra, a művész belső vívódásainak műremekeit.

A kiállítás tematikusan 3 részre bontható.

Az első teremben a művész nagy számban készített illusztrációi közül a Trilussa és a Regola Sanitaria sorozatok darabjai láthatók. Ez a blokk kiegészül a szintén unikálisnak számító két korai batikmunkával.

A kiállítás központi részét képezik azok a festmények, amelyek az önarckép, az önreflexió eszközével beszélnek Hajnalról.

A harmadik teremben a tárlat záróegysége azokból a színes állatrajzokból válogat, amelyek az "állatok" tematikán keresztül megdöbbentő erővel tárják elénk az emberi érzések sokféleségét, a belső vívódások, a félelem és a bezártság érzetét. A tárlaton szereplő művek döntő többsége soha nem szerepelt a nyilvánosság előtt. A kiállítás alkalmával az Akadémia katalógust is publikál BALÁZS Kata kurátor és művészettörténész tanulmányával.
A kiállítás kurátorai BALÁZS Kata és NÉMETH Pál.

A tárlatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, a Kultúra Pápai Tanácsa és a Szentszék melletti Magyar Nagykövetség védnökségével valósult meg. A kiállítást CSORBA László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója nyitja meg.

A kiállítás 2014. június 15-ig tekinthető meg a Római Magyar Akadémia földszinti galériájában.

A belépés ingyenes, nyitvatartás: hétfő-péntek 10.00–19.30, szombat 10.00–12.30 és 13.30–19.30, vasárnap 10.00–12.30 és 13.30–18.00.
Bővebb információ: 0039-066889671
accademiadungheria@gmail.com
www.roma.balassiintezet.hu
www.facebook.com/Accadung

(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések