HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-06-23 17:23:17
A+ a- print this page



„Aki megítéli az embertársát, az képmutató, mert Isten helyébe teszi magát” – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája



„Aki megítéli a testvérét, az hibát követ el, mert azzal végzi, hogy őt is éppúgy megítélik. Isten az egyetlen bíró és akit megítélnek, az mindig számíthat Jézus védelmére, mint első védelmezőjére és a Szentlélekre” – ezekkel a gondolatokkal foglalható össze Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjének a homíliája. A napi evangélium „a gerenda és a szálka” jól ismert képeivel (Mt 7,1-5) alkalmat adott a pápának, hogy értelmezze a megítélő magatartást.
„Aki ítélkezik, az vereséget szenved” – Ferenc pápa szerint ez lesz annak a sorsa, aki ítélkezik testvére fölött. „Aki ítélkezik, az hibázik, megtéved és vereséget szenved, mert Isten helyébe lép, aki az egyedüli bíró”.A képmutató jelző, amivel Jézus többször is illeti a törvény őreit, valójában mindnyájunk felé irányul. Annál is inkább, „mert aki ítélkezik, azt azonnal teszi, míg az Isten időt hagy az ítéletének”.

„Aki ítélkezik, erővel foglal el egy olyan helyet, ami nem őt illeti meg, ami nem az övé” – folytatta a pápa. „De nem csak téved, hanem össze is zavarodik. Annyira megszállottja lesz annak, amit meg akar ítélni, annak a személynek – annyira, de annyira megszállottja! -, hogy az a szálka nem hagyja aludni. Én pedig ki akarom venni azt a szálkát, gondolja, de közben pedig nem veszi észre a maga gerendáját. Megtéved: azt hiszi, hogy gerenda az a szálka. Ehhez tényleg nagy fantázia kell, a szálkát gerendának nézni! Összekeveri a valóságot! De aki ítélkezik, az vereséget szenved, rosszul végzi, mert ugyanazzal a mértékkel mérnek majd neki is. Az ítélkező, aki eltéveszti a helyét, mert Isten helyébe lép, az valójában gőgös, öntelt és ezért vereséget szenved. És mi a veresége?” – tette fel a kérdést a pápa. „Az, hogy azzal a mértékkel ítélik meg, amivel ő maga mért. Az egyetlen, aki ítélkezhet, maga az Isten, és akiknek átadta a hatalmat arra” – folytatta a pápa. „Ez egyúttal jelzi Jézus magatartásában a követendő példát, szemben azzal, aki nem aggodalmaskodik elhamarkodottan ítélkezni mások felett”.

„Jézus az Atya előtt áll, de soha sem vádol! Ellenkezőleg: védelmez! Ő az első Paraklétosz, az első Védelmező! Aztán elküldi nekünk a második védelmezőt, a Szentlelket, aki az Atya előtt véd meg bennünket a vádaktól. De hát akkor ki a vádló?” – tette fel a kérdést Ferenc pápa.
„A Biblia a gonoszt, a sátánt nevezi vádlónak. Jézus is megítél, igen, majd a világ végén, de addig is közbenjár, védelmez…”

„Végeredményben, aki ítélkezik, az evilág fejedelmének az utánzója, aki mindig az emberek mögött jár, hogy bevádolja őket az Atya előtt. Az Úr adjon erőt, hogy követhessük a közbenjáró, a védelmező, az ügyvéd Jézust, aki a mi és a társaink ügyeinek a védelmezője”.
„Ha mi Jézus útján akarunk járni, semmint hogy vádaskodjunk, legyünk mások védelmezői az Atya előtt! Látok valami rosszat valaki ellen, megyek és segítségére sietek, nemde? Nem, maradj csendben, menj imádkozni és védelmezd őt az Atya előtt, ahogy Jézus tette! Imádkozz érte, de nem ítéld meg! Mert ha azt teszed, magad leszel megítélve. Emlékezzünk erre, mert ez nagy jót tesz velünk minden nap, amikor érezzük, hogy most ítélkezni akarunk mások felett, vagy éppen csak kibeszélünk valakit, pedig ez is egy fajtája az ítélkezésnek” – zárta Ferenc pápa a Szent Márta Ház kápolnájában hétfő reggel bemutatott szentmise homíliájában.
(vl)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések