HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-07-17 15:41:42
A+ a- print this page



Ferenc pápa koreai apostoli látogatása: béke és evangelizáció Ázsia számára



Kevesebb, mint egy hónap múlva Ferenc pápa megkezdi Dél-Koreának szóló apostoli látogatását. A Szentatya harmadik nemzetközi útjára augusztus 13-a és 18-a között kerül sor. A pápa találkozik a hatodik ázsiai ifjúsági nap résztvevőivel, majd látogatásának kiemelkedő eseménye lesz a 124 koreai vértanú boldoggá avatása augusztus 16-án, valamint a békéért és a kiengesztelődésért bemutatott szentmise augusztus 18-án a szöuli székesegyházban.

A szöuli főegyházmegye szóvivője, Hur Young-yup atya a Vatikáni Rádiónak adott interjújában örömmel állapította meg, hogy a koreai helyi egyház az első Ázsiában, amely vendégül láthatja Ferenc pápát. E jelentős esemény révén a koreai egyház az evangelizáció kapujává válik az egész földrész számára. Elmondhatjuk, hogy a kettéosztott Korea jelképezi a világnak a békére és a kiengesztelődésre irányuló vágyát. A Szentatya látogatása tehát a remény és a béke fontos üzenete lehet hazánk számára – mondta a szöuli főegyházmegye szóvivője.

Hozzátette, hogy Koreában nem csak a katolikusok, hanem mindenki szereti a pápát. Nagyra értékelik közvetlenségét, egyszerűségét, azt, hogy gondoskodik a szegényekről, a kirekesztettekről. Az egész lakosság izgatottan várja a Ferenc pápával való találkozást. A helyi egyház és a kormány közösen készítik elő a pápa apostoli látogatását. A Szentatya látogatása ugyanis nem csak az egyház számára jelent egyedülálló lehetőséget, hanem alkalmat ad belső reformokra és az evangelizálásra is.

1989-ben, 25 évvel ezelőtt, II. János Pál pápa második alkalommal járt Koreában. Apostoli látogatása milyen gyümölcsökkel járt? – tette fel a kérdést a Vatikáni Rádió munkatársa.
A szöuli főegyházmegye szóvivője szerint a látogatás pozitív eredményeket hozott: a koreai társadalom jobban megismerte a katolikus egyházat és jó benyomást keltett a lakosságban. Ma az ország egyik legfőbb problémája, az iparilag fejlett országokhoz hasonlóan, az elvilágiasodás, a materialista ideológia, az individualizmus, a vallási közömbösség terjedése. Ez a fásultság érezhető az egyházon belül is. Fontos tehát, hogy az egyház új utakat és módszereket találjon ezeknek a kérdéseknek a megoldására. Ez az új evangelizáció fontos feladata és célkitűzése – mondta a koreai Hur atya.

Az új evangelizáció új módszer, hogy megújítsuk hitünket ebben a gyorsan változó világban. Nagyon fontos, hogy maga az egyház elsőként változzon, hogy kiléphessen a világba és terjeszthesse az evangéliumot az új eszközök révén, új eredményekkel.

A katolicizmus az 1700-as években terjedt el Koreában, miután katolikus könyveket lefordítottak az ország nyelvére és egyesek tanulmányozni kezdték ezeket az írásokat. Ezt követően jöttek létre a katolikus közösségek, amelyek hirdették hitüket honfitársaiknak. A koreai egyház egyik legkülönlegesebb sajátossága, hogy kezdete világiak, nem pedig misszionárius papok, szerzetesek nevéhez fűződik. A koreai egyháznak számos üldöztetésben volt része, de ennek ellenére az elődök megőrizték erős hitüket és továbbra is hirdették Jézus Krisztus evangéliumának jó hírét – tette hozzá a szöuli főegyházmegye szóvivője.

Ami a két Korea egyesítését illeti, a helyi egyház küldetése, hogy a kiengesztelődésen, az egyesítésen fáradozzon. Szükséges a humanitárius segélynyújtás és a párbeszéd. Az egyház akkor sem szüntette be humanitárius segélynyújtását, amikor Észak és Dél között nagyon feszültek voltak a kapcsolatok. A vallásközi párbeszéd kérdését érintve Hur atya megállapította: fontos téma, de semmi köze sincs a politikai célkitűzésekhez. Szép lenne, ha a különböző vallású emberek jobban megismernék egymást és értékelnék azt a szépséget, amellyel minden vallás gazdagította az emberi létet.


(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések