HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Egyház >  2014-07-26 13:45:25
A+ a- print this page



Augusztus 1-jén lesz Isten Szolgája, Bálint Sándor születésének 110. évfordulója



RealAudioMP3 Gyulai Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök megemlékezése
Az egyházmegye nyugalmazott főpásztora mindenkit szeretettel hív arra a szentmisére, amelyet Szegeden a Fogadalmi templomban július 31-én este 6 órai kezdettel mutatnak be. A szertartáson megemlékeznek Isten Szolgája, Bálint Sándor születésének 110. évfordulójáról és kérik az Urat, hogy minél előbb a boldogok között tisztelhessük őt is.

Most közzé tesszük Gyulai Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök Bálint Sándorra emlékező írását, amelyet elküldött egyházmegyéjében minden paptestvérének, és amelyet rádiónk hallgatóinak is összefoglalt.

„Mivel a boldoggá avatását tanítványai, barátai, munkatársai kérésére a mi egyházmegyénk indította el és a Kongregáció az iratokat elfogadva, engedélyezte az „Isten szolgája” használatát vele kapcsolatban, gondolom, érdemes volna templomainkban megemlékezni róla és ajánlani, hogy közbenjárását kérjék, az imameghallgatásokat meg a Püspöki hivatalba jelentsék. Írásait: Karácsony, Húsvét, Pünkösd és az Ünnepi kalendárium két kötetét igen sok helyen használják. Nem kevés más kötetei is nagy tudásáról tanúskodnak.

Életét sokan ismerik, egyetemista növendékei közül többen már abban az időben szentnek tartották. A papnövendékek közül többen is jártak hozzá, kérte, hogy segítsék írásait legépelni. Szegeden született, az Alsóvárosi Ferences templomban keresztelték, s e templomot szerette és gyakran járt ide. A piaristáknál tanult, egyetemi tanár korában a rend confraterré fogadta, amire mindig büszke volt. Tanulmányait befejezve, mint annyian abban az időben, ő sem kapott állást, így az Újszegedi Tanítóképzőben vállalt, önkéntes tanítási munkát. Növendékei itt is arról tanúskodtak, hogy mélyen vallásos embernek ismerték meg, óráira tökéletesen felkészülve érkezett, értékeléseiben igazságos volt és kérdéseikkel bármikor felkereshették.

Majd bekerült az egyetemre és néprajzzal foglalkozott. Az idős, egyszerű embereket kereste fel, gyűjtötte a régi imákat, vallásos és népi szokásokat. Minden ember arról tanúskodott, hogy igazi szeretetet, megbecsülést kapott tőle. Házasságát semmissé nyilvánította az egyházi törvénykönyv alapján az illetékes egyházmegyei bíróság. De aki elhagyta, azt is megbocsátó szeretettel segítette, lakást vett nekik és az új házasságukból született gyermekét örökbe fogadta, mindvégig gondoskodott róla is. Amikor pedig volt felesége súlyos beteg lett, saját lakásába befogadva maga gondoskodott róla és idejét nem kímélve saját maga ápolta. Szeretete nem engedett meg nem bocsátást vagy nem segítést.

Rövid ideig a parlamentnek is tagja volt. 1947 márc. 13-án felszólalt a fakultatív hitoktatás bevezetése ellen. Először kifejti a szülők kötelességeit, ha megkeresztelték gyermeküket. Pl. egy kis rész: „A szülők szabad akaratú elhatározás elhatározással minden kényszer nélkül kereszteltették meg gyermekeiket, mindig abban a világos tudatban, hogy a megkereszteltetés tényének következménye gyermekük kötelező hitoktatása. A megkeresztelt gyermek esetében a kötelező hitoktatás tehát a szülőknek oly kötelessége, amelyet egy szabad akaratú cselekvésük konzekvenciájaképpen önként magukra vállaltak.” Vége felé így szól: „… a többi között azért is, az ország túlnyomóan nagy többségét alkotó vallásos állampolgárok súlyos sérelme nélkül másképp megnyugtatóan nem is rendezhető. Ezt követeli a hitvallások joga és a demokrácia szelleme, az elemi igazságosság, a lelki és társadalmi békesség és az állam érdeke, de ezt kell követelnie mindenkinek, aki a kérdést őszintén nyugvópontra kívánja juttatni.” Sokszoros eredménytelen küzdelem következtében vissza is adja mandátumát.

Az egyetemi munkában nem szívesen nézték vallásosságát és fiatalokra gyakorolt hatását, ezért az ÁVO ügynököket küldött megfigyelésére. 1947 óta szinte folytonosan voltak vele kapcsolatosan megfigyelők. Kb. 18 fedőnevet ismerünk, akikre az ő lehallgatását rábízták. Egyik házkutatás alkalmával házvezetőnőjének mondta: adjál nekik kávét, meg éhesek lehetnek ebédet is készíts nekik. Végül egy koncepciós pert indítottak ellene. Ép az egyik besúgóját, aki barátja volt, kérte fel ügyvédjének. 1965. október 21-én tartották meg a tárgyalást.

Pálfy-Budinszky Endre kihallgatásakor ezt mondta: „Szégyöllje magát a város, hogy egy ilyen tiszta embört ültettek a vádlottak padjára.” Ezt követően meghajtotta magát Bálint Sándor előtt és kiment a teremből. Az ítélet hat hónap felfüggesztett szabadságvesztés lett.

Az utolsó szó jogán Sándor bácsi ezt mondta: „Csak arra kéröm az én Uramat, Istenömet, hogy soha né tudjam mög, ki juttatott engöm ide. Nem akarom, hogy ellene a lelkemben bármikor is harag keletközzön.” Természetesen egyetemi tanszékéről is elmozdították.
Később egy pesti útja alkalmával a vonat mellett egy házaspár áll két gyermekkel és sok csomaggal. Segíthetek? - kérdi. A Professzor úr akar segíteni? Volt a válasz. Ő: Ismer engem? Tanítványom volt? Újra a férj: A házkutatáskor voltam ott. Sándor bácsi pedig fogta a bőröndöt és vitte nekik.

Tudós csoportot nem egyszer vezet végig a város nevezetességein. Templomokban térdet hajtott, a Mária szobrot megcsókolta stb. Egyesek botránkoztak benne, de ő itt is hite szerint tett. Alázattal elviselte, ha hite miatt viselkedését elítélték. Tele volt élete segítő szeretettel, még ha ezért kölcsönt kellett is kérnie. Nem, hiszem, hogy élete folyamán haragos szóval valakit is megbántott volna.

1980 májusán Budapestre utazása előtt egyik kedves papját látogatta meg, hosszasan életgyónást végzett. Halála után azt mondta e pap, ilyen tiszta szívű embert még nem látott. Budára érve sietett nagyot hallása miatt nem észlelte, hogy autó közeledik, lelépett a járdáról, a közeledő jármű már nem tudott megállni. Május 2-a volt. A János kórházban az orvosok már nem tudták megmenteni földi életét. Szegeden május 10-én volt a temetése, nagyon ritkán látott ember sokaság vette körül.

Többen kérték segítségét, hogy Isten felé közvetítse kéréseiket bajaik megoldását. Tíznél is több egyházközség imádkozott közbenjárásáért, hogy egy agyhalott asszonynak magzata kifejlődjön, és életben maradjon. Sikerült, ma más több hónapos jól fejlődő, egészséges kislány. Beszéljünk róla a híveknek, hiszen a boldoggá avatása csak egy csoda megtörténte után lehetséges”.


IMA BÁLINT SÁNDOR
BOLDOGGÁ AVATÁSÁÉRT
Istenünk! Te megengeded nekünk, hogy
a kegyelmedet felhasználó embereket,
mint példaképeket magunk elé állítsuk
és a magunk hivatásában, életében követni
próbáljuk. Sándor szolgád szeretett Téged
és mindig figyelt lelkiismerete szavára,
amelyben a Te szavadat akarta felismerni
és utasításodat megvalósítani. Ezért képez-
te magát, ezért ment a nép közé, hogy a
magyar vallásos kultúra gyöngyszemeit
mindnyájunk számára hitet növelő kinccsé
tegye. De megalázottságának és szenvedé-
seinek útján is benned bízott, Téged nézett
és a te erőddel győzött emberi szenvedélyein.
Add meg neki a hozzád hűségeseknek meg-
ígért mennyei örök életet és add meg nekünk,
hogy őt a boldogok között tisztelhessük és így
még inkább példaképünknek tarthassuk.
Krisztus a mi Urunk által. Ámen.


IMA ISTEN SZOLGÁJA
BÁLINT SÁNDOR PÁRTFOGÁSÁÉRT

Te, aki annyira ismered az emberi gondokat és
nehézségeket és oly sokszor győzedelmeskedtél
Isten erejével a világ csábító kísértései felett,
aki az emberek hálátlansága ellenére is az Úr
segítségével mindenkinek szeretetet tudtál vi-
szonzásul nyújtani, járj közbe jelen gondjaim
miatt az Úrnál és kérd őt, hogy a te közbenjá-
rásodra hallgassa meg kérésemet, és adja meg
a kért kegyelmeket. Tudjuk, hogy az Úr szívesen
veszi hűséges szolgáinak könyörgését és teljesíti
azokat, ha a kérőnek is lelki javára válik. Járj
közbe értünk Isten színe előtt, hogy a jelen
gondjaink az Ő akarata szerint oldódjanak meg.
Ámen.

Az imameghallgatásokat a következő címre szíveskedjenek jelenteni:
Egyházmegyei Hivatal
6720. Szeged
Pf.: 178.




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések