HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Család >  2014-08-07 09:12:13
A+ a- print this page



A család olyan szeretet-központ, amelynek tagjai közül senki nincs kirekesztve - Ferenc pápa üzenete a családpasztoráció első latin-amerikai kongresszusára



Augusztus 4-9-ig tart Panamában a Latin-Amerikai Pápai Bizottság (CELAM) szervezésében az első családpasztorációval foglalkozó latin-amerikai kongresszus, amelynek témája: „Család és szociális fejlődés a teljes élet és a misszionárius szeretetközösség megvalósulásáért”. Az esemény kapcsolódik az októberi vatikáni rendkívüli szinódushoz, amelynek középpontjában szintén a család áll.

„Kedves testvérek” – kezdi üzenetében a pápa, kifejtve, hogy teljes szívével csatlakozik az értekezlethez, és elismerését fejezi ki a kezdeményezésért, amely a család olyan kedves és fontos értékét mozdítja elő.

„Mi a család?” – teszi fel a kérdést üzenete elején a pápa. Legégetőbb problémáin és szükségletein túl, a család „szeretet-központ”, ahol a kölcsönös tisztelet és szeretetközösség törvénye uralkodik, amely képes arra, hogy ellenálljon a világ „hatalmi központjai” részéről történő támadásoknak, manipulációknak, uralmi törekvéseinek. A család lehetővé teszi, hogy leküzdjük az egyén és a társadalom mesterkélt szembeállítását. A családban mindenki befogadásra talál, idősek és gyermekek egyaránt. Senkit sem rekesztenek ki a családból, amely bölcsője a találkozás és a párbeszéd kultúrájának, a szolidaritásra és a természetfelettire való nyitásnak.

A pápa kiemeli a család két sajátos jellemvonását: a stabilitást és a termékenységet. Az első aspektus a halálig tartó hűséges szerelemből származik és az emberi társadalom alapvető szövetét alkotja, annak összetartó, kohéziós erőt és szilárdságot ad. Ami a termékenységet illeti, nem pusztán az új nemzedék születését jelenti, hanem egy „új világ” létrejöttét is, a lét látóhatárának kiszélesedése által. A reménytelenség és a vereségek ellenére a tiszteleten és bizalmon alapuló együttélés lehetséges, mert a család, szemben a világ materialista felfogásával, az embert nem szűkíti le meddő haszonelvűségre, hanem irányítja és elkíséri legmélyebb vágyait.

A család az evangelizáció tárgya és egyben alanya. Olyan alapvető tapasztalat, amely növeli az embert az Atyaisten felé való nyitottságban. A család az a hely, amelyben a hit az anyatejjel vegyül össze. Ebből a nézőpontból a családi szeretet megnemesít minden emberi cselekvést, és növeli azok értékét. Végül a pápa emlékeztet arra a három kulcsszóra, amelyet mindig ápolni kell a családban: „bocsánat, köszönöm és kérem”.

Ferenc pápa azért fohászkodik a Guadalupei Szűzanyához, hogy közbenjárására minden család legyen „az élet, az egyetértés és a hit” forrása. A pápai üzenetet Raúl Martín püspök, az argentínai Santa Rosa főpásztora olvasta fel a kongresszus megnyitásakor. A főpásztor a Latin-Amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsa „Család, élet és ifjúság” részlegének elnöke.

(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések