HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Szeretetszolgálat és szolidaritás >  2014-08-13 09:41:40
A+ a- print this page



„Állítsák le a bulldózert, amely az egész Közel-Keletet meg akarja változtatni” – a bagdadi érsek nyilatkozata



A dzsihadisták által feldúlt Irakban új kormány alakításán fáradoznak Haider al-Ábádi új miniszterelnök kinevezése után. Folytatódnak az amerikai légicsapások az Iszlám Állam katonái ellen, akik állítólag 600 jazig kisebbséghez tartozó nőt vettek fogságba. Az iraki drámai helyzetről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Jean Benjamin Sleiman, Bagdad latin szertartású érseke:

„A legutóbbi hírek nem sokban különböznek az elsőktől. Továbbra is folytatódik számos keresztény és nem keresztény tragikus helyzete, akik mindenüket elveszítették. Nem mindenki talált még menedéket. Reméljük, hogy az új miniszterelnök képes lesz olyan kormány megalakítására, amely mindenkit képvisel. Az ország továbbra is pánikban él. Van továbbá egy népcsoport, amelyről kevés szó esik: a kurd síiták, akiket szintén megtámadtak és elűztek” – emlékeztetett rá nyilatkozatában a bagdadi érsek.

Idézte Szent II. János Pál szavait, miszerint az emberiség elleni háború Isten elleni háború. A probléma nem pusztán iraki eredetű, hanem köze van hozzá a Nyugatnak is. „Állítsák le ezt a bulldózert, amely meg akarja változtatni az egész Közel-Keletet!” – hangzott Sleiman érsek felszólítása. Olyan terv ez, mint a Bábeli-toronyé volt: kudarcra van ítélve. „Ne takargassuk: a probléma egy bizonyos nemzetközi politika eredménye is. Látszólag síita-szunnita, keresztény-iszlám probléma, de ez nem igaz”- hangsúlyozta a bagdadi főpásztor.

Az emberek nagytöbbsége becsületes és emberhez méltón, békében akar élni.
Mi, keresztények Krisztus keresztjét hordozzuk: csak Ő változtathatja meg az emberi történetet.

A mi történetünk isteni csodán alapul. Emberileg képtelenek, tehetetlenek vagyunk. Csak Istentől jöhet az üdvösség – mondta a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában Jean Benjamin Sleiman, latin szertartású bagdadi érsek.

(vm)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések