HONLAPVatikáni Rádió
Vatikáni Rádió   
más nyelvek  

     Honlap > Kultúra és társadalom >  2014-08-23 18:14:06
A+ a- print this page



New Brunswick-ban egy kis Magyarország van jelen



RealAudioMP3 - interjú Molnár Ágoston professzorral, az Amerikai Magyar Alapítvány alapító elnökével

Az 1920-as években a New Jersey állambeli New Brunswick-ban a lakosság egyharmada/ egynegyede magyar volt. A New York-tól délnyugatra, közel egy óra távolságra fekvő település egyik fő utcáján végighaladva még ma is számos magyar épületet fedezhetünk fel. Többek között a Szent Lászlóról elnevezett katolikus templomot, a református templomot, a Magyar Amerikai Atlétika Klubot és nem utolsó sorban az Amerikai Magyar Alapítvány székhelyét, ahol múzeum, könyvtár, levéltár és közösségi termek várják a látogatót.

Molnár Ágoston professzorral a helyszínen beszélgettünk az Alapítvány történetéről, jelenéről, a magyar nyelv egyetemi oktatásáról.

Az Amerikai Magyar Alapítvány 1955-ben jött létre és 1959-től kezdve New Brunswick a székhelye. A jelenlegi épülete 1989-ben készült el amerikai magyarok adományaiból.

(sv)




Megoszt






Bemutatkozás Műsoridők Írjon a szerkesztőségnek Programkészítés a VR-ban Linkek Más nyelvek Szentszék Vatikán Pápai liturgikus szertartások
a weboldal tartalma szerzői jogi védelem alatt áll ©. webmaster / webteam / jogi feltételek / hirdetések