2004-09-05 16:36:27

Boldoggá avatási mise Loretoban


Vasárnap érte el csúcspontját az Olasz Katolikus Akció zarándoklata, ahol II. János Pál Pápa ünnepélyes szentmise keretében boldoggá avatta a társulat három tagját. Már kora reggel több tízezer hívő foglalta el helyét a montorso-i síkon, ahová 7 órakor érkezett meg a loretói Szűzanya eredeti kegyszobra, melyet a nagy emelvényre épített oltáron helyeztek el. II. János Pál Pápa helikopterrel érkezett Castel Gandolfóból háromnegyed tízkor a nevét viselő montorsói Ifjúsági Központba. Pierferdinando Casini, az olasz képviselőház elnöke, és az olasz belügyminiszter fogadták többek között a Szentatyát, aki pápamobilján körbejárt a zarándokok között, hogy üdvözölje és megáldja őket. A szentmisén közel 200 püspök, érsek és bíboros volt jelen és több, mint 1400 pap koncelebrált. Sok olasz politikus mellett az olaszországi iszlám közösségek és szervezetek uniójának elnöke, Mohamed Nour Dachan is részt vett a szertartáson. Az erős, és egyre fokozódó napsütésben több, mint 250ezer zarándok igyekezett az egymillió üveg ásványvízből enyhíteni szomját, sokukon narancssárga sapka és hátizsák volt; így a szabadtéren fölállított oltár kék tónusa kiegészült a nap-sárga öltözéket viselő hívők tömegével. A zarándokok kitörő lelkesedéssel fogadták a Szentatyát, akit köszöntött Angelo Comastri érsek, a loretói kegyhely pápai delegátusa, valamint Paola Bignardi, az Olasz Katolikus Akció elnöke. A Pápa homíliájában szeretettel üdvözölte a jelen lévő bíborosokat, püspököket, papokat, szerzeteseket és a Katolikus Akció tagjait, akiket arra szólított föl, hogy kövessék Krisztust és hordozzák vele együtt a keresztet. „Krisztushoz csatlakozni igényes választás, ám a békéhez és az üdvösséghez vezető egyetlen út”” – mondta a Pápa. Nem véletlenül beszél Jézus keresztről, de azt is hozzáteszi: kövessetek engem. Tehát nem egyedül kell vinnünk a keresztet, Jézus példája világít nekünk és szeretete erejével megnyitja az utat előttünk. A kereszt szeretetből való elfogadása szabaddá tesz – utalt a Szentatya Pál apostol példájára. Nincs nagyobb szeretet a kereszt szereteténél; nincs nagyobb szabadság, mint a szeretet szabadsága. S végül nincs nagyobb testvériség, mint az, amely Jézus keresztjéből fakad – összegezte homíliájában a Pápa. Ezután sorra méltatta a három boldog életű személyt: Pedro Tarrés y Claret-et, a szegények fáradhatatlan orvosát, Alberto Marvellit, aki közéleti tevékenységében nagylelkűen szolgálta testvéreit, végül pedig Giuseppina Surianót, aki hűséggel és odaadással szerette Krisztust. A legnagyobb ajándék, amit az egyháznak és a világnak adhattok, az életszentség – fordult a Pápa a Katolikus Akció tagjaihoz. „Nektek, világiaknak a családi hűségben és szeretetben, a munkátokban, a közjó szolgálatában, a szolidaritásban és az emberi értékek előmozdításában kell kinyilvánítani tanúbizonyságotokat” – folytatta a Pápa, majd aláhúzta, hogy a világiakra hárul az a feladat is, hogy lelkipásztoraikkal szoros egységben megmutassák a világnak, az Evangélium aktuálitását. A Szentatya bátorítását fejezte ki a Katolikus Akciónak a megújulás felé vezető úton, végül pedig biztosította őket, hogy a loretói Szeplőtelen Szűz szeretetétől kísérve az egyház bizalommal tekint a Katolikus Akció tagjaira, majd kevéssel egy óra előtt áldását adta valamennyi résztvevőre. A perzselő napsütés próbára tette a zarándokokat, akiket a 16 hektárnyi területen több száz pap áldoztatott, mialatt önkéntesek igyekeztek kék ernyőikkel árnyat emelni föléjük. A hívek imádkoztak az orosz népért is, akiket a gyermekek és ártatlan áldozatok tragédiája sújtott.

A boldoggá avatási szentmisét követően a Pápa a személyéről elnevezett Ifjúsági Központban ebédelt, majd Loretóban találkozott a fiatalok egy csoportjával, végül délután 4-kor helikopterén visszaindult Castel Gandolfóba.

A vasárnapi szentmisét megelőzően, szombaton délutántól kezdve folyamatosan gyülekeztek a Loreto közelében fekvő 16 hektárnyi montorsói füves szabadtéren a zarándokok, hogy elfoglalják helyüket az éjszakai imavirrasztáson. Mintegy 50ezer fiatal ünnepelt a délután folyamán, míg 25ezer felnőtt vett részt a loretói programon. További 20ezer 6 és 14 év közötti gyermek töltötte meg az anconai stadiont, ahol nevelőik kíséretében énekekkel és elmélkedéssel készítették lelküket a vasárnapi szentmisére. A montorso-i térségben az 50ezer fiatal néma csendben hallgatta meg a Szentatya video-üzenetét, amelyet este 8 órakor vetítettek le. A Pápa ily módon csatlakozott a fiatalok imájához, amelyet a békéért ajánlottak föl az iraki és oroszországi terrormerényletek drámáját követően. Este 9 órakor Angelo Comastri érsek, loretói pápai delegátus köszöntötte a fiatalokat, s ezzel megkezdődött az egész éjszakán át tartó imavirrasztás. Comastri érsek a Szűzanya által mondott „igen”-t állította példaként a fiatalok elé: ők is mondjanak igent Máriával együtt Jézusra, hogy saját életükbe is beköszöntsön a fény. A fiatalok tanúságtételeken keresztül is kifejezték szolidaritásukat az oszétiai gyermekek iránt: egy iraki keresztény ifjú, egy darfuri fekete bőrű muzulmán fiú és egy madridi fiatal osztotta meg társaival tanúságtételét, valamennyien azt a reményüket fejezték ki, hogy az esztelen öldöklés és erőszak véget ér.








All the contents on this site are copyrighted ©.