2004-09-20 18:01:11

II.János Pál pápa tevékenysége szeptember 20-án


II. János Pál pápa a Castel Gandolfo-i apostoli palotában, ahol a nyár hátralévő részét tölti, hétfőn délelőtt kihallgatáson fogadta Ivan Jurkovic c. érseket, ukrajnai apostoli nunciust, majd pedig találkozott a kolumbiai Bogotá érsekével, Pedro Rubiano Sáenz bíborossal és három segédpüspökével, és még további főpásztorral.

A dél-amerikai ország püspökeinek második csoportja, összesen 45 főpásztor, szeptember 20-a és 30 között végzi ad limina látogatását Rómában. Hétfőn reggel fél nyolckor Szent Péter sírjánál gyűltek össze a püspökök ünnepi szentmisére. Egy részük ezután Castel Gandolfo-ba indult a pápai kihallgatásra, a többiek pedig megkezdték látogatásukat a vatikáni hivatalokban. Az ad limina látogatás során felkeresik a vatikáni államtitkárságot és a római kúriai kongregációk, tanácsok, bizottságok székhelyeit. Találkoznak továbbá a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa, az Osservatore Romano és a Vatikáni Rádió vezetőivel. A kolumbiai főpásztorok az ad limina látogatások hagyományos programja szerint a következő napokban szentmisét mutatnak be a római patriarkális bazilikákban, a Falakon kívüli Szent Pál, a Lateráni Szent János és a Santa Maria Maggiore bazilikában.








All the contents on this site are copyrighted ©.