2004-12-01 16:54:32

Hat ukrán keresztény vallási vezető nyílt levele Kucsma elnökhöz


Mint ismeretes, a nemrég lezajlott ukrajnai választások során csalásra, a demokratikus rendet megsértő lépésekre került sor. Ezért hat ukrajnai keresztény vezető nyílt levében fordult Leonyid Kucsma államfőhöz. Ebben emlékeztetik az elnököt, hogy fő feladata nem más, mint az alkotmány védelme. Most Kucsma elnök számára sorsdöntő pillanat érkezett el: vagy felvállalja az alkotmányos rend védelmét, s így beírja nevét a történelembe, vagy pedig habozik ezt megtenni, ezáltal azonban a későbbi korok történelmi ítéletét vonja magára.

A mai helyzetben minden egyes személy fontos – írják a vallási vezetők, majd hozzáteszik: az emberek joggal várják el az államfőtől, hogy az Ukrán Alkotmány védelmezője, biztosítója legyen. Ha ezt nem teszi meg, az ország békéje, egysége, fejlődése kerül veszélybe. Történelmi pillanatot élünk, amelyben azt kérjük Istentől, adja meg Önnek a képességet, hogy felismerje az idők jeleit – áll még a levélben. Ön személyes felelősséget visel Isten előtt, vele nem lehet játszadozni. Öt éve, amikor Önt újabb elnöki mandátumára megválasztották, imádkoztunk Önért a Szent Bölcsesség székesegyházban. Most, amikor az emberek és Isten törvénye azt várják el Öntől, hogy adja át a hatalmat a törvényesen megválasztott utódjának, ismét imádkozunk Önért – zárul az ukrán keresztény vallási vezetők nyílt levele, amelyet Filarét kijevi ukrán ortodox pátriárka, Lubomyr Husar bíboros, lvovi görög-katolikus nagyérsek és Markian Trofimjak, az Ukrán Római Katolikus Püspöki Kar alelnöke mellett még három protestáns püspök is aláírta.








All the contents on this site are copyrighted ©.