A Húsvéti Szent Három nap órái a keresztény reménység középpontját alkotják – mondta
szerda délelőtti katekézisében a Szentatya
Miközben végéhez közeledik a nagyböjti időszak, amely Hamvazószerdán kezdődött el,
a nagyszerdai liturgia már bevezet bennünket az elkövetkező napok drámai légkörébe,
amelyet Krisztus kínszenvedésének és halálának emléke hat át. A mai liturgiában ugyanis
Máté evangelista azt a rövid párbeszédet tárja elénk, amelyre a Cenákulumban került
sor Jézus és Júdás között. „Csak nem én vagyok, Mester?” – kérdi az áruló az isteni
Mestert, aki előzőleg megjövendölte: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem.”Az
Úr válasza tömör: „De te vagy”. Amikor az áruló távozik a Cenákulumból, szívére sötétség
borul és a többi tanítvány is elbizonytalanodik lelkében. Az elhagyatottság és a gyűlölet
légköre egyre erősebbé válik az Emberfia körül, aki elindul keresztáldozata beteljesítése
felé. Az elkövetkező napokban a Fény és a Sötétség, az Élet és a Halál közötti végső
összecsapásra emlékezünk. Ebben az összefüggésben nekünk is tudatában kell lennünk
belső éjszakánknak, bűneinknek és felelősségünknek, ha lelkiekben gazdagon kívánjuk
átélni a Húsvét misztériumát, ha el akarunk jutni a szív világosságához a hitünk középpontját
alkotó misztérium révén – mondta a Pápa.
A Húsvéti Szent Három nap Nagycsütörtökön
kezdődik. A krizmaszentelési mise mintegy nyitánya a Triduumnak, amikor az egyházmegye
főpásztora és legközelebbi munkatársai, a papok, Isten népétől körülvéve megújítják
pappá szentelésükkor tett ígéreteiket. Minden évben az egyházi szeretetközösség fontos
pillanatát jelenti a szertartás, amely rávilágít a papi szolgálat ajándékára, amelyet
Krisztus hagyott egyházára, kereszthalála előestéjén. Olyan nap ez, amely mindnyájunk
szívét megérinti – mondta katekézisében a Pápa. Ekkor áldják meg a szent olajakat:
a katekumenek és a betegek olaját, illetve sor kerül a krizmaszentelésre.
Este
kezdődik a Húsvéti Szent Három nap, amikor a keresztény közösség újra átéli az Utolsó
Vacsorát. A Cenákulumban a Megváltó a kenyeret és a bort Testévé és Vérévé változtatta,
mintegy elővételezve életáldozatát: az Úr szabadon áldozza fel életét, önmagát adja
végleges ajándékként az emberiségnek. A lábmosás szertartásával megismételjük azt
a gesztust, amellyel Jézus övéit a végsőkig szerette és tanítványaira hagyta ezt az
alázatos cselekedetet. Az Utolsó Vacsora emlékére bemutatott szentmise után a hívek
szentségimádást tartanak, átélve Jézus haláltusáját a Getszemáni kertben. Mint akkor
a tanítványok, mi is gyakran elalszunk a szenvedő Jézus mellett. A Getszemáni kert
szent éjszakáján éberek kívánunk maradni, nem akarjuk magára hagyni az Urat ebben
az órában. Így jobban megértjük Nagycsütörtök misztériumát, amely magába foglalja
a szolgálati papság, az Eucharisztia és a szeretet új parancsának hármas ajándékát.
Nagypéntek azokra az eseményekre emlékezik, amelyek egymást követik Krisztus
halálra ítélésétől kezdve a keresztre feszítésig. A keresztény közösség, Isten Szava
és a liturgikus cselekedetek segítségével ismét felidézi az isteni tervhez hűtlen
emberiség történetét, újból meghallgatja az Úr fájdalmas kínszenvedésének megható
elbeszélését. A hívek hosszú könyörgését intézi az Atyához, amely az egyház és a világ
minden szükségletét magába foglalja. Ezt követően a közösség hódol a kereszt előtt
és szentáldozáshoz járul, elfogyasztva azt a szentostyát, amelyet az előző napon az
Utolsó Vacsora emlékére bemutatott szentmiséről őriztek meg. A keresztény hagyomány
a népi ájtatosság számos formáját felhasználja, hogy minél jobban részt vegyen a Megváltó
szenvedésében. Ezek közé tartoznak a nagypénteki körmenetek, valamint a Keresztúti
ájtatosság.
Nagyszombat a nagy csönd napja, amikor a liturgia hallgat. A keresztények
mély áhítattal, belső összeszedettséggel készülnek a húsvéti virrasztásra. Számos
közösségben szerveznek lelkigyakorlatot, Mária imatalálkozókat, hogy egyesüljenek
a Megváltó Anyjával, aki bizalommal várja keresztre feszített Fia feltámadását. Végül
a húsvéti virrasztás során győzelemkiáltás töri meg az egyházra boruló fájdalmat,
amelyet az Úr halála és sírba tétele miatt érez. Krisztus feltámadt és örökre legyőzte
a halált. A húsvéti vigília során befogadjuk az újonnan keresztelteket és megújítjuk
keresztségi fogadalmainkat. Megtapasztaljuk ezáltal, hogy az egyház mindig él, mindig
megfiatalodik, mindig szép és szent, mert Krisztusra épül, aki feltámadt, és soha
többé nem hal meg – mondta a Pápa, majd a következő szavakkal zárta katekézisét:
„A
húsvéti misztérium, amelyet a Szent Három napon átélünk, nem pusztán egy múlt valóság
emléke, hanem ma is időszerű valóság: Krisztus ma is legyőzi szeretetével a bűnt és
a halált. Nem a Gonoszé az utolsó szó. A végső győzelem Krisztusé, az igazságé és
a szereteté. Ha készen vagyunk arra, hogy vele együtt szenvedjünk és meghaljunk, akkor
Krisztussal együtt élni is fogunk. Erre a bizonyosságra épül keresztény életünk. A
Pápa ezután Mária közbenjárásáért fohászkodott, aki követte Jézust a Keresztúton és
átölelte a keresztről való levétele után, majd mindenkinek Húsvét örömét kívánva adta
apostoli áldását a szerda délelőtti általános kihallgatáson jelen lévő hívekre.