Jézus szavainak hatása – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése vasárnapra

Az évközi huszonegyedik vasárnap első olvasmánya Józsue könyvéből vett részlet, amelyben Józsue döntés elé állítja a népet: vagy atyáik Istenét kell szolgálniuk, vagy a pogány isteneket. A nép atyáik Istene mellett döntött, mert az emberek visszaemlékeztek azokra a nagy csodákra, amelyeket Isten atyáikkal tett. A mi múltunk is tele van Isten jelenlétének számos jelével, hasznos időnként felidézni azokat.

A második olvasmány Szent Pálnak az efezusiakhoz írt leveléből van, amelyben az Apostol felsorolja a hivatásbeli kötelességeket. Hasznos lesz felfigyelni arra, hogy az Apostol mindezt az Egyház keretén belül határozza meg. Keresztény hivatásunk nem légüres térben valósul meg, hanem a konkrét, mai Egyházban.

Az Evangélium két részre tagolódik. Az első részben arról hallunk, hogy egyesek nem hittek Jézusban, mások pedig kemény beszédnek tartották az élő kenyérről mondott beszédét, ismét mások méltatlankodtak, mi több megbotránkoztak azon, amit mondott.

A második részben Péter bátor kiállásáról olvasunk, aki a többiek nevében is Jézus mellett döntött annak ellenére, hogy valószínűleg ő sem sokat értett egyelőre Jézus beszédéből. Hasznos megfigyelni, hogy Péter nem is a beszéd miatt döntött Jézus mellett, hanem Jézus személye miatt. A méltatlankodók megrekedtek a külsőségeken, a szavakon, és nem jutottak el a lényegig; azt fontolgatták, hogy mit hallottak, és nem azt, hogy ki mondta ezeket a szavakat. Péter éppen az ellenkező módon fogta fel a helyzetet: nem az érdekelte elsősorban, hogy mit hallott, hanem az, hogy ki mondta ezeket a szavakat. Péter elfogadta a tanítást, mert hitte, hogy Jézus Isten Szentje.

Ez a helyzet előfordulhat a mi életünkben is. Valamiképpen mindkét típust magunkban hordozzuk. Néha hasonlítunk a méltatlankodókhoz, mert értetlenül állunk az Evangélium tanítása előtt, vagy az Egyházi tanítóhivatal egyes megnyilatkozásai előtt. Ekkor tudatosítanunk kell azt a hatalmat, amely fedezi az egyházi tanítást. Maga Jézus mondta, hogy amit apostolai megkötnek a földön, azt Ő a mennyben is tiszteletben fogja tartani.

Az Evangélium három állásfoglalást tükröz: voltak olyanok, akik hátat fordítottak Jézusnak kemény szavai miatt, voltak olyanok, akikben Jézus beszéde belső megosztottságot váltott ki. Végül voltak olyanok, akiket Jézus szavai még szilárdabb hitre és eltökéltségre indítottak.

Először megfontolhatjuk azt, hogy sokan elhagyták Jézust kemény szavai miatt. Ennek több oka is lehetett. Egyesek már sejthették, merre vezet tovább Jézus útja, nevezetesen a végső tragédia felé, a halálba, amiben ők nem voltak hajlandók részesülni. Ezek amolyan széplelkű követői voltak Jézusnak, akiknek tetszettek szép szavai, nagyszerű ígéretei, úgy is mondhatnánk, hogy ezek voltak a hit esztétái. Ma is vannak emberek, akiket a kereszténységben nem annyira az Evangélium tana és erkölcsi elvárásai érdekelnek, hanem a keresztény művészet. Megcsodálják a gyönyörű székesegyházakat, szívesen részt vesznek egy-egy orgona hangversenyen, amelyen vallásos műveket adnak elő, megcsodálják a szebbnél szebb vallásos tartalmú festményeket, de ennél tovább nem jutnak el hitükben. Ha jön a vallásüldöztetés, ha olyan helyzetbe jutnak, hogy esetleg áldozatot kellene hozniuk vallásukért, akkor szép csendben kilépnek a sorból, és nem teszik ki magukat semmiféle kockázatnak. Ide tartoznak azok is, akik csak kapni akarnak Jézustól, az Egyháztól, a hittől. De aki Jézus közelébe kerül, aki igazán hisz, annak adni is kell sok mindent. Adni magát, idejét, szeretetét Istennek, másoknak, és az Egyháznak. Aki Jézust követi, annak elkerülhetetlenül találkoznia kell a kereszttel is.

Másodszor, voltak olyanok, akikben Jézus szavai akkora megrázkódtatást okoztak, hogy megingott bennük az alapbizalom. Ez volt Júdás esete. Ő nem így képzelte el a Mester művét. A tragédia Júdás esetében nem az, hogy otthagyta Jézust, hanem az, hogy ellenséggé vált. Bárhogy is próbáljuk értelmezni Júdás árulását, nem tudjuk kitörölni kollektív tudatunkból tettének szégyenfoltját. Sajnos, ma is vannak emberek, akik nemcsak kilépnek az Egyházból, hanem utána ellenséges hadjáratot indítanak ellene.

Harmadszor, voltak olyanok, akikben Jézus szavai eltökéltséget váltottak ki. Ezek nevében nyilatkozott Péter, aki nem azt állította, hogy érti Jézus szavait, hanem azt, hogy elfogadja azokat Jézus miatt. Ez az érett hit beszéde. A kereszténység nem filozófia, vagy etikai tanrendszer, hanem személyes viszony Jézushoz. Ismételgessük Péterrel: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy Te vagy az Isten Szentje!”

(Józs 24, 1-2a. 15-17.18b; Ef 5, 21-32; Jn 6, 60-69)