2009-08-25 16:34:06

Az „ad gentes” misszió a témája a Szentatya és egykori növendékei közötti találkozónak


A szokásos nyárvégi szemináriumra augusztus 28-a és 31-e között kerül sor a Castel Gandolfo-i Mariapoli kongresszusi központjában. Az idei összejövetelen 42-en vesznek részt, mindnyájan Joseph Ratzingernél védték meg diplomájukat, amikor a pápa Németországban tanárként teljesítette szolgálatát. Az ún. Schülerkreis találkozón, mint minden évben, jelen lesz Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek, akitől megkérdeztük, hogy milyen ezeknek a nyári szemináriumoknak a légköre? Továbbra is fennáll a tanár-diák kapcsolat a Szentatya és volt növendékei között?

Természetesen. Látszik, hogy a pápa számára egyfajta kikapcsolódást is jelent a találkozó, az hogy diákjaival lehet, ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt, amikor tanáruk volt.

A találkozó két fő szónoka a Szentatya egykori munkatársai: nevezetesen Peter Beyerhaus, nyugalmazott missziológiai és ökumenikus teológiai professzor, illetve Horst Bürkle evangélikus teológus, a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem nyugalmazott professzora, aki missziós tudományt tanított és aki a nyolcvanas évek végén tért át a katolikus hitre. Mindketten a pápa által választott témának megfelelően az „ad gentes” misszióról tartanak előadást, figyelembe véve annak mai követelményeit, a különféle vallásokkal és kultúrákkal folytatott párbeszéd vonatkozásában.

Stephan Horn német szalvatoriánus atya, a pápa volt diákjai szövetségének elnöke elmondta, hogy a szeminárium résztvevőinek nagy többsége Németországból és Ausztriából érkezik, de lesz egy-egy olasz, portugál, ír, holland, afrikai, indiai és kanadai egykori diák is, továbbá egy koreai hölgy.

Stephan Horn atya hozzátette, hogy a megbeszélések zárt ajtók mögött folynak, záróaktusa pedig az a szentmise lesz, amelyet XVI. Benedek mutat be volt diákjai számára augusztus 31-én, hétfőn reggel.

Joseph Ratzinger és volt diákjai között az első találkozóra 1977-ben, München-Freising érsekévé való kinevezésekor került sor. Attól kezdve minden évben megrendezik a találkozót, és ez a hagyomány tovább folytatódik.

2005-ben, amikor Ratzinger bíborost megválasztották Péter utódának, a Szentatya kifejezte kívánságát, hogy Castel Gandolfo-ban tartsák meg az évenkénti összejövetelt. Ebből a kívánságból született meg a nyári szeminárium kezdeményezése.

A volt növendékek létrehoztak egy „Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa” alapítványt is, amelynek székhelye Münchenben van. Célja, hogy előkészítse és megszervezze az éves találkozókat, valamint XVI. Benedek pápa könyveinek kiadását.

Idén megalakult az „új volt növendékek köre”, vagyis azoké, akik tézisüket Joseph Ratzinger műveiről írták – tájékoztat róla az Osservatore Romano c. vatikáni napilap augusztus 23-i száma.







All the contents on this site are copyrighted ©.