2011-08-02 17:51:54

Irak: merénylet egy keresztény templom ellen Kirkukban


Újabb súlyos támadás áldozata lett az iraki keresztény közösség: augusztus 2-án reggel bomba robbant egy autóban az ország északi részén található Kirkukban, a Szent Családnak szentelt szír-katolikus templom mellett. A merényletben legalább húszan megsebesültek, köztük gyermekek és egy szerzetes nővér is, az anyagi kár jelentős. A rendőrség a robbanást követően két további bombát is talált a helyszínen, amelyeket hatástalanított. A kirkuki plébánia első alkalommal vált terroristák célpontjává. Az eseménnyel kapcsolatban rádiónknak Louis Sako kirkuki érsek nyilatkozott, amelyben megerősítette, hogy egy szír-katolikus templomról van szó a város egyik szegénynegyedében. Hajnali fél 6-kor robbant a bomba a templom fala mellett parkoló gépkocsiban, amelynek során számos lakóház és gépjármű is megrongálódott. A főpásztor elmondta továbbá, hogy látogatást tett a kórházban a sebesülteknél, akik között keresztények és muzulmánok egyaránt vannak, továbbá a merénylet színhelyén is.

Sako érsek továbbá kifejtette, hogy a terrorcselekményre a muzulmánok számára szent hónap, a Ramadán kezdetén került sor. Megmagyarázhatatlan, hogy ha számukra bűn az ártatlan emberek meggyilkolása különösen ebben a szent hónapban, akkor miért tették? Van más módja is a megoldáskeresésnek – hangsúlyozta a kirkuki érsek. Elmondta továbbá, hogy vasárnap gyógyszereket vitt a helyi kórházba és levélben emlékeztette a muzulmán közösséget, hogy ez a hónap az ima, a böjt és a megtérés hónapja legyen.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.