„Az egyház bizakodjon Istenben és ne féljen az üldöztetéstől” – a Szentatya katekézise a szerdai audiencián

A húsvéti ünnepek után, április 18-án a hagyományos szerdai általános kihallgatás alkalmával a Szentatya tovább folytatta az imának szentelt katekéziseit. Mint mondta, előző alkalommal Szűz Mária fohászáról tanított, amelyet az apostolok körében mondott a Szentlélek eljövetelét várva. Az egyház történetének kezdete az ima jegyében zajlott. Az Apostolok Cselekedeteiben Szent Lukács a Pünkösdön túl a Szentlélek többszöri csodálatos kiáradásáról is ír az egyház történetének kezdetén. Ezek közé tartozik az az esemény, amikor Pétert és Jánost a főtanács elé állítják. Benedek pápa erről az epizódról tanított a Szent Péter térre összegyűlt zarándokoknak.

Pétert és Jánost azért tartóztatták le, mert tanították a népet, és Jézus példájával a halálból való feltámadást hirdették (vö. ApCsel 4,2-3). Kiszabadulásukat követően csatlakoztak övéikhez és elmesélték nekik, hogy mit kellett elszenvedniük a feltámadt Jézusról tett tanúságtételük miatt. Szent Lukács ezzel kapcsolatban leírja az Újszövetség egyházának legteljesebb imáját, amelynek végén „megrendült a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan elteltek a Szentlélekkel és bátor bizalommal hirdették az Isten igéjét” (ApCsel 4,31).

A Szentatya tanításában felhívta a figyelmet arra, hogy az első keresztény közösség a veszély, a nehézségek és a fenyegetések láttán nem stratégiákat keresett, hanem imába mélyedt és Istenhez fordult.

Ezt követően kitért az ima értelmezésére, amelynek alkalmával a hívők „egy szívvel és lélekkel, állhatatosan” imádkoztak. Ez alapvető jellemzője az első keresztény közösségnek, és az egyház számára mindig annak kellene maradnia – hangsúlyozta a Szentatya. Nemcsak Péter és János imájáról van szó, akik veszélyhelyzetben vannak, hanem a teljes közösség együttes fohászáról. A Jézus miatt elszenvedett üldöztetésekkel szemben nem uralkodik el felettük a félelem, és nem bomlik meg egységük, hanem közösen imába mélyednek az Úrhoz fordulva. Az egyháznak sem kellene tartania az üldöztetésektől, amelyeket a történelem folyamán el kell viselnie, hanem bizakodnia kellene – Jézushoz hasonlóan – Isten erejében, segítségében és jelenlétében – hangoztatta a pápa.

Ezt követően a Szentatya feltette a kérdést: Mit kér Istentől a keresztény közösség a megpróbáltatás pillanataiban? Csakis azt, hogy adja meg szolgáinak, hogy teljes bizalommal hirdethessék az igét (vö. ApCsel 4,29), hogy ne veszítsék el a hithirdetéshez szükséges bátorságot. Mindenek előtt azonban keresi a választ a megtörtént eseményekre Isten Szavának tükrében.

Az Apostolok Cselekedeteiben olvasható imában a közösség elsőként megemlékezik Isten hatalmas és végtelen mivoltáról: Urunk, te alkottad az eget és a földet, meg a tengert s mindazt ami bennünk van” (ApCsel 4,24). Majd a második zsoltárt idézi fel, amellyel az egyház nehéz pillanataira történik utalás. Az első keresztény közösség a megpróbáltatás eseményét Krisztus példájának fényében próbálja megérteni, ugyanis a kereszthalál, az üldöztetés, a szenvedés mind-mind a feltámadáshoz vezető eseményekként értelmezendőek. Az első keresztények nem egy társulatot alkottak, hanem igazi közösséget, amely Krisztusban él, ezért mindaz ami megtörténik vele, az Isteni Terv részét képezi – magyarázta a Szentatya. Jézus példájához hasonlóan a tanítványoknak is szembe kell nézniük az ellenségeskedőkkel, az üldöztetéssel. Krisztus misztériumának fényében a Szentírás tanításán való elmélkedés segít a jelen valóság megértésében, amely az üdvösségtörténet része. Az első jeruzsálemi közösség imája tehát nem a megpróbáltatások, a szenvedés elkerülését kéri, hanem csakis azt, hogy bizalommal hirdetni tudják Isten igéjét azt kérve az Atyától: „Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus által” (ApCsel 4,30).

Az ima befejeztével megrendült a hely, ahol egybegyűltek és mindnyájan elteltek Szentlélekkel. Ez az ima gyümölcse: a Szentlélek kiáradása, amely a Feltámadott ajándéka és, aki vezeti és támogatja Isten Igéjének szabad hirdetését. Ez bátorítja az apostolokat is arra, hogy félelem nélkül induljanak el a világba és hirdessék az evangéliumi jó hírt mindenhol – mondta a zarándokoknak a Szentatya.

Benedek pápa katekézise végén arra buzdította a híveket, hogy fogalmazzák meg mindennapi nehézségeiket imáikban, és az első keresztény közösséghez hasonlóan a Szentírás tanítása által tanulják meg felfedezni Istent életükben, aki mindig jelen van benne. Még a számunkra legérthetetlenebb dolgok is részét képezik egy felsőbb szeretettervnek, amelyben Isten jósága, kegyelme és az élet győzedelmeskednek a rossz, a bűn, és a halál felett. Kérjük a Szentlélek ajándékát, aki felmelegíti a szíveket és megvilágítja az elméket, hogy felismerjük azt, hogyan is valósítja meg az Úr saját akarata szerint kéréseinket. Katekézisét Szent Pál apostol szavaival zárta: „…tudjuk, hogy a szenvedésből türelem sarjad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből meg remény. A remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Róm 5,3-5).

(hh)