A Tizenkettő küldetése – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 15. vasárnapra

Jézus nyilvános életének kezdetén közvetlen követői közül apostolokat választott, hogy sokszorozzák meg jelenlétét, terjesszék üzenetét, hogy hirdessék a bűnbánatot, a megtérést, kiűzve a megszállottakból a gonosz szellemeket. Hatalmat adott nekik, hogy az ő nevében beszéljenek, hogy irányítsák a közösséget, később, hogy feltámadása tanúi legyenek, kereszteljenek, bűnöket bocsássanak az ő nevében.

Az apostol: küldött, az apostolság feladat, küldetés. Egy bizonyos idő után az „apostolok” címet a Tizenkettő szűk körére alkalmazták. A „tizenkettő” Izrael 12 törzsére utal. Az áruló Júdás helyébe egy tizenkettediket választanak, Mátyást, hogy a születő egyházban felismerhető legyen az új Izrael képe. A Tizenkettő mindörökre az Egyház alapja. Az egyház egyik ismertető jegye: apostoli, ahogy a hiszekegyben is megvalljuk. A püspökök apostolutódok.

Szent Pál, a meghívott apostol, a pogányok, nemzetek apostola. Leveleiben leírja, hogy Krisztus misztériumának különleges megértése jutott osztályrészül. Ő vitte meg elsőnek az evangéliumot a pogányoknak. Krisztus követségében járt. Még ha Pálnak egyedülálló szerep jutott is az Egyház apostoli küldetésében, valamiképpen minden későbbi apostolnak, püspöknek, papnak, világi apostolnak eszményképe lehet: kövessék buzgalmát, igyekezzenek mindenkinek mindene lenni, hogy mindenkit megnyerjenek Krisztusnak.

Most, hogy a II. Vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulójára emlékezünk, jó, ha gyakrabban tallózunk dokumentumaiban. A püspökök küldetéséről szóló határozatban olvassuk (Christus Dominus, 2): „Krisztus az apostoloknak és utódaiknak adta a parancsot és a hatalmat, hogy minden népet tanítsanak, az embereket megszenteljék az igazságban, és mint nyájat legeltessék. Így tehát a nekik adott Szentlélek által a hit igaz és hiteles tanítói, igaz és hiteles főpapok és pásztorok lettek.”

A papi szolgálatról többek között ezt írja a Presbyterorum ordinis (PO 6): „Az Egyház építésében a papoknak az Úr példája szerint mindenkivel szemben nagyon emberségesnek kell lenniük. Nem tetszésüket keresve, hanem a keresztény tanítás és élet követelményeihez igazodva viselkedjenek velük, tanítsák, és mint kedves gyermekeket intsék őket az Apostol szavai szerint: ’Állj elő az Evangéliummal, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.’ (2Tim 4, 2)”

A világi hívek apostolkodásáról szóló okmányban ez áll (Apostolicam Actuositatem, 1-2): „A világi hívek apostolkodása keresztény hivatásuk közvetlen következménye, ezért sohasem hiányozhat az Egyház életéből. (…) Az Egyház arra született, hogy Krisztus országát szerte a földön elterjessze az Atyaisten dicsőségére, minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben, és általuk az egész világ valóban Krisztushoz kapcsolódjék. A titokzatos Test minden erre a célra irányuló tevékenysége apostolkodás, melyet minden tagja által különböző módokon gyakorol az Egyház; a keresztény hivatás ugyanis természete szerint apostoli hivatás is.”

Nemcsak azért sürgető a világiak apostolkodása, mert egyre súlyosabb a paphiány, hanem mivel minden megkeresztelt, általános papsága révén, erre meghívást, küldetést kapott. Sajnos, 50 évvel a II. vatikáni zsinat után, amely annyira hangsúlyozta a világiak apostolságát, még mindig erős a helyi egyházakban a klerikalizmus. Pedig sok feladatot elláthatnának a plébánián a világiak, pl. hitoktatás, sajtóapostolság, a pénzügyek kezelése.

Imádkozzunk új papi és szerzetesi hivatásokért, és jó keresztény családokért, amelyek e hivatások bölcsői. Kérjük az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!

(Mk 6, 7-13)