„Vissza kell térnünk a közös alaphoz, a Szegletkőhöz, a Názáreti Jézus személyéhez”
- Erdő Péter bíboros beszéde a Zsidó-Keresztény imanapon
Január 27-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz
templomban került sor az imaórára Erdő Péter bíboros, az MKPK és a CCEE elnöke, valamint
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi vezetésével.
Erdő Péter bíboros
beszéde:
1. A Zsoltárok könyvében ezt olvassuk:
„Nézzétek, milyen kedves
és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek! Olyan az, mint a drága olaj a fejen,
amely lecsordul a szakállra, lecsordul Áron szakállára, palástja szegélyére. Olyan
ez, mint a harmat a Hermonon, mint a Sionra lehulló harmatcsepp, mert az Úr ott
áldást ad: életet mindörökre.” (Zsolt 133)
Rövid zsoltár ez, nagyon ismert.
Szinte olyan népszerű, mint egy közmondás. Szent Ágoston szerint olyan édes a zenéje,
hogy az is tudja énekelni, aki nem ért a muzsikához. Mert az a vers, mely elmondja,
hogy milyen jó és boldog állapot az, ha a testvérek együtt vannak, nem kíván magyarázatot
vagy kifejtést. Mégis, már a korai keresztények olyan áldást láttak az Izraelről szóló
zsoltárban, mely a keresztény közösségben mindenkire kiterjed (Enarrationes in Psalmos,
132, 1.).
Ez a megközelítés nagyon illik a mai napra, az ökumenikus imahét
záró ünnepére. Különös öröm az, hogy itt most a különböző keresztény közösségek tagjai
együtt lehetnek az idősebb testvér képviselőivel, erősítve ezzel egymás között is
az összetartozás felismerését.
Erre pedig nagy szükség van. Szükség van rá,
mert mély titok az ember, örvénylő titok a szíve (vö.: Zsolt 63,7). Ezért is tartják
ma a Holokauszt Emléknapját szerte a világon. A tiszta és emelkedett emlékezés segíthet
abban, hogy ilyen szörnyűség ne ismétlődhessen meg soha többé.
2. Ha Rashi
kommentárját hallgatjuk a 133. zsoltárról, a szöveg újabb mélységei tárulnak fel.
Az ő magyarázata szerint „Sion hegye Izrael ragyogását és dicsőségét jelenti. Ám mestereink
– mint írja – a testvérek együttlakását Mózesre és Áronra magyarázták” (Alberto Mello,
Leggere e pregare i salmi, Magnano 2008, 560. old.). Bátorít minket ez az értelmezés,
hogy a zsoltárt olvasva vagy imádkozva az idősebb és az ifjabb testvérre gondoljunk.
Alapvető helyzete ez az emberi létnek. Újra és újra előbukkan a Bibliában
is: a testvérek közi szeretet vagy a testvérek ellentéte, a kapcsolat megromlásának
fájdalma ott, ahol pedig az összetartásnak kellene uralkodnia, és aztán a találkozás,
a kiengesztelődés öröme, mint József és testvérei történetében.
De az Újszövetségben
is megjelennek a testvérek, megjelenik a felebarát, az irgalmas szamaritánus, a másként
hívő, aki mégis segít. Megjelenik a tékozló fiú esete, az elbitangolt fiatalabb testvér
meg a méltatlankodó idősebb, akiket az édesapa össze akar békíteni a találkozás örömünnepén.
3.
Ha mi, keresztények keressük azt, ami bennünket összeköt, vissza kell térnünk a közös
alaphoz, a Szegletkőhöz, a Názáreti Jézus személyéhez. Ha hozzá visszatérünk, akkor
visszatalálunk népéhez is, mert nem ismerhetjük meg, nem foghatjuk fel, nem tekinthetjük
igazi történelmi személynek őt, ha nem vesszük komolyan kapcsolatát népével, népének
hitével és a szövetséggel. Ő az, aki a mai vasárnap evangéliumában úgy áll előttünk,
mint olyan ember, akinek szokása volt, hogy felolvasott és felszólalt a názáreti zsinagógában
(Lk 4,16).
Kérjük mindnyájunk közös Atyját, hogy csodálatos gondviselésével,
szeretetével kapcsoljon össze egymással is, és ezzel tegye már most békésebbé, boldogabbá
és reménykedőbbé körülöttünk a világot. Ámen.
Forrás: Tóth János Csaba, az
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense
Horváth Zoltán atya,
a Nagy Szent Teréz templom plébánosa előzetesen beszámolt arról, hogy a Szentatya
kérésének eleget téve, immár másodszor tartották meg az ökumenikus imahét végén a
keresztény-zsidó imaórát, amelyen részt vettek a VI. és VII. kerületben élő és tevékenykedő
keresztény felekezetek vezetői is.